Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

  Arany      szókkal hasztalan költögetem szívedben mélyen alszik a szerelem.   O,ha csak csoda-reggelre ébred, mikor labdarózsák csodálják picike lépted.   O csak csoda-hajnalra ébred csodatavasz simul a fákra, mikor a harmat rápihen az ibolyákra!

Utamról százszor is letértem Mégis utam végére értem, Míg éltem, hasztalan daloltam Tán jobban értenek meg holtan.   Karom törött, horpadt a mellem Istent s mindenkit kihasználtam S harcolni még sem mertem Ezért a senki zsellére voltam.   Volt szívem, csókom és nem értem Szeretni s csókra rá nem érteni Anyám volt, férjem s volt párom Szelíd volt s jaj, nehéz volt a járom.   Éltem, sem éltem s már leéltem S azt sem tudom kár volt-e értem Kenyér s miatyánk szolgáját Fejem, gond és Isten is taposták.   És szent hámoktól lelkileg-nyúztak Igáimat törésig félig holtan húztam, S most semmim. Csak ezer kérdésem Miért éltem, nem tudom, nem értem.  

 Hogy napról-napra szomorúbb vagyok Hogy ajkam körül mind-mélyebb a ránc  S fejem, e gyorsan hervadó virág S Hogy mind-mélyebben csügged lefelé  S hogy bár az őszi dértől messze még hogy bár az őszi dértől messze még Holló-hajamban egyre-több az ősz Okát már nem is kérdezem: miért   a szél fúj, víz, folyik, hő- fűt, hűt a hó, S az én lelkem, szomorú mindhalálig  A bánat már az életem mikéntje Mint halnak a víz, csillagnak az éj, Fában életnedv, gyümölcsben az íz A ráma, melyből nem lép ki a kép Mert kép és ráma eggyé egyesült.   Mintha szobrászkodó szép isten mester Belőlem gyúrná a Szomorú-szobrot bár mintha bánat-öntődében volnék  egy életemmel tárt agyag-modell s belém formába ömlene sok bú, hogy egyre teltebb s egyre súlyosabb legyen a bánat- ólomtól az életem.      

 Könny, ifjú könny szememben, enyhe víz és lelkemet elönti most a jóság az élet: csak a számon furcsa sósság múló keserv, kesernyés, renyhe íz.   Oly jó e bú s hogy édes enyhe visz, mint szél a hulló, illő könnyű rózsát, mit összegyűjt majd barna foltú, ó zsák szédít az illat, melyet benne visz   Úgy érzem, minden illat és meleg gép nem robog s a durva klaxonok hangjára, ablaktáblád nem remeg,   most visszatérsz magadba és a régen elmúlt, de egykor édes hímbarátok csillagszemét látod a ferde égen.