Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Egy szín egy illat lenne csak csupán egy kis dal, emlék, oly nagy múlt után fakadó rügy a halott temetőn Igaz csók  fáradt, hazug szeretőn, hisz minden hazug: élet, szerelem,  csak ne veszett volna el a hitem ne törték volna össze szivemet. Gyilkos szavak, kacajok,  vad tüzek. hervadó, méla, őszi éjszakán, te vagy enyém  a múltak álmán ki szerelmmel vitted szívemet s most temetem  fájó lelkemet.

 Enyém voltál : tudom, érzem  Valamikor, valamikor Ciprusok közt elbolyongtunk  Hol az a kor, az az őskor ? Te : bronzhajű pásztorlányka , én meg erős szilaj harcos Szőrén ültem meg a lovat,  nomád voltam, izmos, dacos ! A trópusi éjszakákon , ha megszólalt bús furulyám : Felém tártad hókarjaid.  Feléd mentem, feléd csupán ! Sziklás vidék mohos kövén  forró csókom zárta ajkad Perzselő láng dúlta testünk  é s csókomat : visszeiadtad Sok-sok század mult azóta.  Újraéltünk . • • Te asszony vagy ! Beférkőztél a szivembe.  Létem, hitem, reménye vag y ! Szépséged most nem az enyém . Csak leikeink ölelkeznek. Talán -egykor- rrás csillagon .  . . Sziveink is eggyé lesznek . 

  Szeretem az este csöndjét széles folyam mély sötétjét, csillagtalan éjszakákat korhadó fakoronákat tovatűnő kósza felhőt, ma dárdaitól zúgó erdőt, Szeretem a csonkát, némát süket kóldust, vakot, bénát. mindent, mit nyújt, a természet, s mit úgy hívnak,az enyészet. Csodáira a nagy végtelent, S leborulva az Úr Istent. 

Odabenn futnak az üveglétrán a megfésült hangok, pőrére vetkezett vágyakkal, nehéz fűszerekkel dőzsöl az élet, főkötős vágyak, a vágyat keresik, szájak szögéből egy vonás félre húz s hámozatlan Évák almát esznek csend! valaki zörög a kapu előtt.   Én vagyok "Élet" egy a sok közül, valaki, aki követelem a tönkretett tépett agyvelőmet, izom szalagom pattanó gumiját, csontjaimnak meszét, gerincem tartását, szép beszédem roncsát vágyaim alanyát, gyermekemnek tejét! szemeim foncsorát.   Kabátom bélését, lyukas cipőm talpát, s van még valami, mit te sem adhatsz vissza: Lakodalmi virágom porba gázolt szirmát követelem, mit elloptál! Mert ökleimmel verem le, kapud zárjáról a szegecs fejeket te rossz, te cudar, gyönyörű Élet          

 Tessék ! Vigyed ! Itt a szívem.  Ez a kis vacak ?: a lelkem Az a széttépett foszlány ott ? : a hitem.  Tőled jobbra a lábad előtt: reményem  Ja,az  a csillogó drágakő : szerelmem. De azt nem adom oda!! Maradjon meg nekem !. Majd becsomagolom újságpapírba, átkötöm jó erősen spárgával és elküldöm a saját címemre! Hogy fogok csodálkozni, Mikor megkapom  Ha ugyan ott. ahová ilyen nagy kiárusítás után megyek, van egyáltalán  posta ?

  Tudod már, hogy  ki vagyok? az élet, amely rád ragyog. meleg, égető napsugár, az anyád, lányod, rokonod. Az egész világ én vagyok: a te szerelmes asszonyod a véred mikor ég, lobog. az éjjeled, a napalod, Az öröm és a fájdalom, a szíved amíg él dobog; az egész világ én vagyok: a te szerelmes asszonyod..

 Nem a tavasz, mi a szerelmet  fehéren a homlokomra teríti szomorúság sem jöhet kívülről, öröm sem,  minden belőlem telik ki. Magamban volt a vigasztalás is,  ha,könnyeim útját  frissen      ébredt rnosolylyal szegtem  magamból indul s magamba tér vissza minden,akárkit is  mindig magamat szerettem. De egy  sötét viz a hid alatt ugy elszaladt, szaladt, szaladt. Egyszerre minden lentmaradt. Szemem, a hold szemével szembe foszforeszkál a végtelenbe, s ujjaim tiz ideges kúpja halálos morse - jeleket kopogtat rá a csdlagokra

Jön a holnap: a bús robot, kedvetlenség, mámortalan éj, álomtalan álom, kopott, szürke élet vágyás, ledér. Jön a holnap: a szenvedés, meg nem értés sok perce  jő. sok fájdalom, remény-kevés, életuntság, mely egyre nő   Jön a holnap: a vágytalan, álmos léptű és roskatag. sír öle, mely rég tárva van . . . Isteni ujj, mely célt mutat.