Élet a kapu előtt

Odabenn futnak az üveglétrán

a megfésült hangok,

pőrére vetkezett vágyakkal,

nehéz fűszerekkel

dőzsöl az élet,

főkötős vágyak, a vágyat keresik,

szájak szögéből egy vonás félre húz

s hámozatlan Évák almát esznek

csend! valaki zörög a kapu előtt.

 

Én vagyok "Élet" egy a sok közül,

valaki, aki

követelem a tönkretett tépett agyvelőmet,

izom szalagom pattanó gumiját,

csontjaimnak meszét, gerincem tartását,

szép beszédem roncsát

vágyaim alanyát, gyermekemnek tejét!

szemeim foncsorát.

 

Kabátom bélését, lyukas cipőm talpát,

s van még valami, mit te sem adhatsz vissza:

Lakodalmi virágom porba gázolt szirmát

követelem, mit elloptál! Mert ökleimmel

verem le,

kapud zárjáról a szegecs fejeket

te rossz, te cudar, gyönyörű Élet