Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

A fényes égből szédítve embert és bogarat ömlik ránk a jóságos meleg, A sárga nap kancsi, meghízott képpel egy pocsolya vizében tetszeleg.   Kertünkben az utat beszegte a fű mint smaragd tintával húzott margó A kapunál bírálva bámulja bimbózó cseresznyénk, szakállas, vén csavargó.   Napestig szerelmes nótákat harsog A szomszédlány a kék szemű Kató, és a kertben tíz évet ifjodva vidám füttyszóval rózsafákat nyes nagyapó.   A Piac-téren ordítva pöcköl színes Agyag golyót érctorkú gyereksereg Macskánk átkóborol szerelmes éjszakák mámorában szendereg.   Nálam is tündérek jártak az éjjel. Ott csillog a füvön könnyük, a harmat És az a nagy piros virág úgy hajlik Az ablakból rám, mint az ajkad.      

Tavasz.  Vasárnap  reggel.  Frissen  csendülő  harang Az  ég  olyan,  mint  nyáron  a  kékliliom .A  város  rózsaszínű ködben  ébred  ott  alant és  fent  aranyló  templom  ég  az  ormokon. .Legény  ballag,  szívében  édes,  lusta  unalom ,és  titkos,  ujjongó  öröm,  hogy  íme  lát ,és  íme  nézhet  s  másokat  megleshet  szabadon s  hogy  céltalan  bolyongva  szép  ez  a  világ .Virágos  ablak.  Néhány  kis  galamb  röpül,  kering. Egy  lányka  halvány  arca.  S  arréb  csúf  kutya ,mely  felfigyel  s  meleg,  szelíd  szemével  rátekint .Vidám  gyümölcsösök  s  száz  gazdag  lombű  fa.  ...És így  baktatva lassacskán a  hegytetőre  ér ,mögötte már  a templom.  O  mily végtelen, tengernyi  ég  és  szőke  föld!  A  partszegély  fehér s  zafir-főlyó  bujkál  a  dombos  réteken.  ...És  íme:  akkor  ott új érzés  tölti  el szívét ,mereng  az  örökkévalón  és  mindenen ,kis  életét  ott fönt föltárta,  lásd,  egy percnyi  lét ,egy  pillanat,  mely  téged  dicsér, Istenem!  

Hol a sok amarantusz s rózsáim füzére ,hogy feldíszítsem újra deres hajzatom Vigadni vágyom, bár az évek súlya nyom vigadni és dalolni kacagó zenére.   Hol vannak kék barlangjaim s a földig ér-e dús fáimnak gyümölcse roskadt ágakon Nyargalni vágyom én ifjonti vágyakon világgá újra múltam tündérszép hegyére.   Az öregség derűs, ha homlokán ragyog még a fiatalság fénye, mely, lám, hű marad ahhoz, ki zord sorsával bátran szembeszáll.   Az öregség nem szomorú, hogy kikopott rég az életből, nem sérti balgán gúny s harag, a ott is víg, hol árnyat vet rá a bánat.    

 O!  csak  ki  tudnám   titkod mondani mely  meglapul  e  név  zenéje  hátán, és élsiklatja  szómat,  mint  a   márvány lapról  lehullnak  fények  csókjai. .Ugy  keresem   mélyed,  mint  halak nagy  vágya  surran  új  horogra  csendben ,lehet  talán,  hogy  álmod  meg  se  rebben ,mikor  mesékre  neha itt marasztallak. Pedig  ha  egyszer  széttárnád  a  lelked oly  bőségesen  buzogna  titkod,  mint  a  tej, oly  édes  lenne  csókod,  mint  a  serbet, s  hogy  hullna,  hullna  rólad  a  lepel ,szeles ferfi   melled  eltakarná holdat, hogy  talalgassák  titkodat  a  múltak.

A szerelem oly távol jár a muzsika oly messze szól mintha lilás kristálypohár zengene lenge esthomálytól.   Így rezegnek a számban is szavak,melyek elnémultak a mennydörgés így lesz hamis hang, sóhaja bágyadt búmnak.   Úgy hűlök ki, mint az étel, úgy alszom el, mint a dallam úgy halok meg egyszer éjjel meg sem látja senki rajtam.  

       Szenvedni fogsz, ha szeretsz ő is szenved majd, akit szeretsz, mert szenvedést hoz egyszer minden szeretet és szenved az is, aki adja és az is, aki méltón nem fogadja.   Szenvedni fogtok mind a ketten és a szenvedéstől lesz szent egyre szentebb a szeretet míg egyszer az örömhöz elvezet.   Jó lenne ülni süketen és nem hallani mit mond a világ, vakon a vak sötétbe nézni és nem látni az élet színpadát ahol a sok komédiás kering és kiált s játszik neked bús komédiát   Jó lenne,ha szíved úgy verne mint az óra csak, nem tudni mi az élet élni,élni csak.   Jó lenne élni értelmetlenül míg a fájdalom örökre elül. Nem fogadni s nem osztani sebet, de nem lehet, e mondhatatlan kín kell neked.   Kell neked a szeretet s ha egy világ fordul ellened te mégis az életet mindenki életét szereted.                   

  Ifjúkori álmok ,szépek tőrnek fel messziről zenét hallok régről  ismerős dallamok, a táncdalunk. Csodás emlékek, miket csak én tudok, itt vannak szívemben, azok csak enyémek. nem osztom meg . Látom magam előtt, férfias szépséged, akit csak én ismerek, akit csak én szeretek  az igazit. S ha vissza pergetem a múltat ,szerelmem nem bánom,hogy voltál, csak azt,hogy nem maradtál, s úgy fáj emléked. Most is úgy látlak ;szerelmem szépnek,mint régen, csak, karod lett gyengébb, erősebb szerelmed . megmaradt nekem.. .[W.B.]