Csodálat

Tavasz.  Vasárnap  reggel.  Frissen  csendülő  harang

Az  ég  olyan,  mint  nyáron  a  kékliliom

.A  város  rózsaszínű ködben  ébred  ott  alant

és  fent  aranyló  templom  ég  az  ormokon.

.Legény  ballag,  szívében  édes,  lusta  unalom

,és  titkos,  ujjongó  öröm,  hogy  íme  lát

,és  íme  nézhet  s  másokat  megleshet  szabadon

s  hogy  céltalan  bolyongva  szép  ez  a  világ

.Virágos  ablak.  Néhány  kis  galamb  röpül,  kering.

Egy  lányka  halvány  arca.  S  arréb  csúf  kutya

,mely  felfigyel  s  meleg,  szelíd  szemével  rátekint

.Vidám  gyümölcsösök  s  száz  gazdag  lombű  fa. 

...És így  baktatva lassacskán a  hegytetőre  ér

,mögötte már  a templom.  O  mily végtelen,

tengernyi  ég  és  szőke  föld!  A  partszegély  fehér

s  zafir-főlyó  bujkál  a  dombos  réteken.

 ...És  íme:  akkor  ott új érzés  tölti  el szívét

,mereng  az  örökkévalón  és  mindenen

,kis  életét  ott fönt föltárta,  lásd,  egy percnyi  lét

,egy  pillanat,  mely  téged  dicsér, Istenem!