Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Miért van az, hogy olykor, a Tagadás éjszakája borul rá leikünkre  és beárnyékozza hangulatunkat s kedélyünk reggel még frissen nyílt bimbóit elhervasztja, mint a virágot őszi éjjelek dere? Miért van ez? mondjátok hogy amiben még tegnap gyermeteg örömmel hinni tudtunk  mert jól esett,lelkeinke a dolgok bölcs rendjében való megnyugvás szent kényelmével elbecézni mára már megtagadjuk. S nem tudni miért, nem tudni hogyan, de úgy érezzük, sokszor öntudatlan is hogy hazugság minden, minden körülöttünk és ami van, ám az sincs valójában s maga a Lét is egy nagy Tagadás. Tagadása a nem-létnek, Halálnak ami pedig van, mindenek felett, mert múlhatatlan, örök és igaz ezt eltagadni nincsen is erőnk de a többit, mi van ezenkívül szerelmet, vágyat, csókot, ifjúságot örömöt, dalt, mámoros éjszakákat háborúk rémét, sírást, könnyeket, hajdani hajnali víg cimborákat tücsökzenés júliusi éjeket hamvazószerdák "mea culpá-it víg farsangokat, sovány, bús böjtöket az első dalt, mit kedvesünk dalolt mind

 Lármás, vásári kultúra, acélcsodák s a trónra gőggel felkapaszkodott anyag amik ma zsákmányolni hajlanak munkáskuckót s magasba nyúló palotát.   Csak pénz, a mohó habzsolás, a nyereség, haszon mozdít meg agyat, öklöt, tenyeret s a robotos, vagy dáridózó emberek már nem kívánnak színt, sem dallamot, mesét.   Én nem tudok, mint ők, birkózni, győzni silány koncért, gázoljanak le, mégis az leszek, ki az oltárt végig őrzi.   S ha sárba hull majd ez az emberöltő, talán kimondják rólam a jövőben ő más volt köztük, más, valaki, költő.

 Távol vagyok tetőled és ülök egyedül A tűz mellett s idézem rossz sorsom keserűn Úgy tűnik, mintha már is öreg volnék nagyon A tél hava fejemen s Te holt vagy, angyalom.   Emlékek lepkeraja a lelkemre repül S ezer régvolt semmiség a múltból felmerül Ráver jeges ujjával a szél az ablakomra Míg lelkem édes gondban a mese szálát fonja .   S akkor sűrű ködökből, ím, kiválsz hirtelen Könnyes szemed ragyog és ujjaid hidegen S a két karod nyakamon sokáig ott hagyod És mintha szólna szád is, de kél csak sóhajod.   És én magamhoz vonlak szépséges kedvesül És árva életünk így csókokban egyesül Feledjem, hogyan szálltál újra ködként el Öreg leszek és árva tán nem is leszek.

  Ha  itt  lenne,  arany  kalitkában  tartanám cirógatnám,  mint  cirógatna  Anyám Mint  rügy  a  vízzel  beszélnék  vele mondanám,  de  bársonyos a  keze. Kérném,  ruhája  ővét  oldja  meg és  megcsókolnám  amikor  nevet, Mellére  tenném  gyáván  homlokom és  kérném,  kérném,  megkérném  nagyon.

  Zöld színű pázsitját,a rét mint selyem szőnyegek kínálja felénk.Ezernyi margarét nevet ránk a fűből  kiválva. Érettük omlik,csurog a Nap szívünkre hull csak minden illat a kis domb minket hívogat s a virágok,amik kinyíltak. Miénk csak a friss levegő Minden,a föld a lebegő madár,a messzi ég azért  hív. Minden érettük van ma itt s ha ajkam most csókot szakít ajkadról,itt minden megérzi.