Távol vagyok tetőled

 Távol vagyok tetőled és ülök egyedül

A tűz mellett s idézem rossz sorsom keserűn

Úgy tűnik, mintha már is öreg volnék nagyon

A tél hava fejemen s Te holt vagy, angyalom.

 

Emlékek lepkeraja a lelkemre repül

S ezer régvolt semmiség a múltból felmerül

Ráver jeges ujjával a szél az ablakomra

Míg lelkem édes gondban a mese szálát fonja

.

 

S akkor sűrű ködökből, ím, kiválsz hirtelen

Könnyes szemed ragyog és ujjaid hidegen

S a két karod nyakamon sokáig ott hagyod

És mintha szólna szád is, de kél csak sóhajod.

 

És én magamhoz vonlak szépséges kedvesül

És árva életünk így csókokban egyesül

Feledjem, hogyan szálltál újra ködként el

Öreg leszek és árva tán nem is leszek.