Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Nem vallottam neki sohase szerelmet Szerelmes nótáim nagy titokba kelnek. El-elszállnak hozzá, hírt hozni felőle  Mit csinál gazdájuk van-e szeretője?   Szerelmes dalaim felhőtlen esten,  Imbolygó rajokban útjukra eresztem. Nem kell magyarázat, ismerik a házat Másfele szállani tán nem is tudnának.   Szerelmes nótáknak bezárt ajtó nincsen. Átbújnak kulcslyukon, ablakon, kilincsen. Végigsuhannak az ismerős szobákon. Ott alszik kit szeretek,szép,fehér ágyon.   Belecsimpaszkodnék nagy erős karjába, Meglesnem, hányat ver szíve dobbanása S csókolnám szüntelen, amíg alszik mélyen. Mosolyog álmában: "Hallja, ne izéljen"

 Eldobott szavaid kicsiráznak bennem Félig kimondott gondolataim benned élik az életüket végig. Szeszélyes kedvem benned tükröződik mint tóban az ég, és minden elfutó gondolatod végig borzolja lelkemet. Ami előttem köd, titok, homály, azt te megérzed s amit te érzel, azt én szavakba ötvözöm. Önmagunkban csonkák vagyunk, fél életek, együtt szoborszél egészet adunk. S mert: részem vagy és én részed vagyok öröktől fogva és örökké titokzatos erők sodornak össze mert úgy rendeltetett, hogy te enyém légy,  én tiéd legyek, és egyesülve alkossunk egészet.            

 A víz alatt búvárhanmg Csövek és gép és vastag fém Nyomul belé az oxigén.   A víz fölött a nyár tüzel Másodszor nyíl az orgona Itt homály van s örök tusa   A láng, a láng csak imbolyog Nem süt a tűzhely melege De zúg a csákány ereje.   Tudod, pajtás, felül talán Most van vasárnap délután És csókolódznak boldog párok   Tapaszd a falra füledet Hogy háborog a víz körül Zokog az ég vagy épp örül   itt nincs illat, mező, virág Csak munka, maszat, rettenet Hidegtől dermed a kezed.   A zubbonyod olajtól foltos. A gép működik magától De itt veszünk, ha nem vigyázol   Van más világ is, van, felül, Hol táncol a hab s a szél kacag ,De mi építünk a víz alatt  

 Bozontos felhő kis ölebek ülik körbe a holdat.     Most húrt feszít az éj, alélt mezők felett vadludak húznak.   Aranyat szűrcsőinek a jegenyék kitárul ablakon s a csillagtollas álmok madarát csalogatom.   Ezüst kását hintek eléje puhaságba mártom tollait ha késő éjjelbe vinne a hold fűiébe súgnám, hogy ne hagyjon itt.  

 Egykor találkozunk, fehéren Lebegő árnyak, holdas éjen Nyirkos sírunkból mi kiszállva Várunk majd éjfélen egymásra   A csókoktól vörösre válunk És tűz lángja lobog utánunk A temetői fák remegnek  S kérdik, kik ők, kik így szeretnek?   Hogy a halálból visszajárnak S egymásra ismét rátalálnak? A réti fűz félve, megingva  Csendben neszel a csókjainkra.   És az emberszem úgy lehet Lidércet lát a árnyak helyett  mely lebegő árnyak víg tánca elbűvölve egymást éjszakára.

 Mosoly te lélek lenge kis vendége aranypercek lágy suhanása, megvillanásod olyan drága.   Néha ébredsz szürke szemekben a bánat fásult barna padján lenge lényed most ha tehetne de sok arcra rásimogatnám.   Mosoly te lélek lenge kis vendége birodalmad gyermek arca hogy jöttél panaszos ajkamra ?