Karcsi a csavargó-WILHELEM
előtt. Május 10-én kellett volna idejönnie, éjfél után három órakor.
Mint négy év óta minden esztendőben. Ezt az évfordulót eddig
pontosan betartotta, ha beteg volt, ha részeg. Most mégis késett tíz napot.
Már októberben híre járt, hogy az öreg házat lebontják. A telket
egyesítik a szomszédos telekkel s valami nagy vállalati épületet húznak
föléje. A csavargó mendemondának hitte. Sok Somodi nemzedék nőtt fel
ebben a házban s a Görbe utca nem is Görbe utca a Somodi ház
nélkül. És Jánosnak el kell ide jönnie minden esztendőben május 12-én,
éjfél után három órakor. Mint a gyilkosok a bűntett színhelyére.
Karácsonykor meg is mondta Elek Ádámnak, a barátjának:
- Szó sem igaz. Ott áll. Javíthatatlan pletyka vagy.
A Feri csorba száját rányitotta gúnyosan:
- Mit hencegsz a rongyaidban?!
Karcsi a csavargó restellte, hogy Feri még az alvilágban sem
tudott leszokni a pletykálkodásról. Feri! Feri! Aki nem tud verekedni,
annak ne járjon a szája! A bot szorult a kezében, de nem ütötte
meg. Idegenek is mozgolódtak az utcán. Az úr koldus sorsban is úr. Ne
legyen züllött, senkik mulatságára..Különben csendes utca volt a temető közelében.
S lám a társának mégis igaza volt. Most mit csináljon? Mit csináljon!
Pedig ez a tél nem is volt olyan rossz tél, mint a többi. Egy délelőtt
Bordy az ügyvéd megszólította:
-Nézd Karcsi -boldogult anyádnak egy régi adósa törleszteni
akar. Ezerkétszáz lejről van szó, havonta kétszáz lejt fizet. Minden elsején
átveheted a részletet, nálam az irodában.
- Kérlek - mondta Karcsi a csavargó. Kérlek. Hagyd a portásnál,
sok a dolgod, tudom. Ne zavarjalak. Kérlek, kérlek. Köszönöm.
Schuller is behívta egyszer a boltba és 500 lejt adott neki.
- Jaj igaz - mondta Karcsi a csavargó - ez ugye a százalék,
a mozigép után, amelyikre én küldtem vevőt?
Bélától vett egy télikabátot, ötven lejt fizetett érte. Néha leveleket
hordott szét napszámba, favágó gépet is szerzett egy-két helyre. Ajánlott
itt-ott megbízható cipészt, új kurta kocsmát, közvetített egy antik
vitrint. Lapátolt havat éjjel és egy bodegának a kirakat ablakán átfestette
a reklám sörös poharat, a kiflivel és pereccel. A bodegás a kialkudott
bért megtoldotta egy üveg igen finom seprő-pálinkával.
Néha felbicegett a vén girbegörbe fasoron a Somostetőre. Nézegette a száguldó
autókat a sétaló párokat. Tekintete óvatosan,de biztosan megpihent
karcsú bokákon, . Ha akadt olyan ismerős, aki nem fogadta a köszönését,
csöndesen legyintett a kezével.
Meg aztán ott volt a nagy vendéglő.Egy -egy régi barát behívta egy pohárkára.
Kicsit talán büszke is volt ilyenkor magára, mert arra gondolt,
hogy ő bezzeg milyen tapintatos,mert soha sem kért volna meg senkit
hogy fizessen neki egy pohárral!
Hányszor fordul elő, hogy amikor megpillantja messziről valamelyik
régi barátját, vagy azóta emberré lett ifjú urat, amint közeleg bókolva
kis fruska balján, félrehúzódik mielőtt észrevehették volna, beáll
egy-egy fa mögé, kapu aljába, hogy ne lássák borostás állát, éhségtől megtágult
szem gödreit, s a rongyait.
Napos délelőttökön szívesen fölvánszorgott a város tetején díszelgő
Somos tetőre.Szívesen nézegette az autóban ülő úri családokat kis gyerekeikkel.
A sok fát a kis szí vonatot ami a gyerekek kedvenc szórakozása volt.
*
Farsang idején úgy készült hétről hétre a bálba, mint a férjhez adó
lányok. Számolta a napokat: mikor lesz szombat?
És szombaton megborotválkozott, leporolta rongyait, csupasz nyakára
felkötötte régi szmoking nyakkendőjét és este tíz óra tájban a
meghúzódott egy kapu árnyékában. Innen leste a taxikat,
a belőlük kilebbenő estélyi-ruhás, bundás hölgyeket, gavallérokat.
Megbírálta a férfiak járását, a mozdulatukat, ahogy karjukat nyújtják a
hölgyeknek, ügyetlenkedéseiket, s bántó viselkedését egy-egy rnodernkedő
fiatalembernek. Kis női ezüst cipőről, elővillanó harisnya színéről,
tipegésről kialakította magában a nők jellemét, érzelmi állapotát s eldöntötte,
hogy vájjon szerelmes szívet visznek a báli éjszakába, vagy kegyetlen
uralmi vágyat. Egy kis fodor, mely kibuggyan a prémek alól,
selymeknek halk zizzenése elég volt, hogy képzeletében kirajzolódjék a
bundába rejtett "nagy estély" teljes pompája. Sok kifogásolni valót talált
a mai társadalmon. Hogy az idősebbek közül sokan olyan nehezen
tudnak beletörődni leegyszerűsödő élet körülményeikbe s hogy mások vi-
szont, akik megengedhetnek maguknak többet, hangosabban hordozzák hangjukat,
fejeket átnézve mindenkin És hallja azt is, hogy a fiatalok zsúrjain a bájos
tréfa gyöngéd enyelgések helyett az elvek és elméletek fölötti meddő
vita uralkodik.. A báli éjszakák a társadalom szó helyébe a "társaságot"
idézték fel benne és mindazokat az édes, kellemes dolgokat, amik ebből a
szóból következnek. Amikor az autók érkezése megszűnt, s a vendéglőből
kiszűrődő tánc muzsika jelezte csupán a báli éjszaka gyönyörűségeit,
akkor volt csak igazán boldog János - a csavargó.
Felültette a kiszűrődő zene hullámok hátára képzeletét és
szabadon nyargalt abban a világban,amit olyan nagyon-nagyon szeretett,
s amitől hitte, nem azért kellett elszakadnia, családjától.
Mert már szegény apjával és nagyapjával is a pálinka
végzett, hanem, ki kellett szakadnia belőle, amikor az kezdett átalakulni,
és annak képeit nem tudja elfelejteni.
Csodálatosak voltak ezek a a magányos báli éjszakák,
rongyosan, fázósan a sötét kapu aljban.
Senki beléjük nem mocskolhatott, hamis hangok belé nem
sikíthattak és a melléhez szorított ásványvizes palackból a pálinka gőzök
pezsgővé magasztosulva gomolyoghattak föl duzzadt, lila ajkai köré.
Sokszor hajnalig álldogált, topogott, dörzsölte kezeit a kapu árnyékában
s volt úgyis, hogy valaki pityókás régi ismerős a hajnalpírban felismerte,
beinvitálta rejtett butikba egy-két pohár pálinkára. Elbeszélgettek
régi bálokról, s hogy mi újság ott fönt, Görbe utca 4 szám alatt. Ilyenkor
néha dúdolgatott is, vagy elsírta magát.
*
János a csavargó restellte a könnyeit. Vallotta mindig, hogy a legnagyobb
urak az angolok. Ők sohasem sírnak. Jó volna eltanulni, hogyan
kell ökölbe szoruló marokba belefojtani a lélek gyötrődéseit.
Szerelmi kalandjai is voltak Jánosnak , amolyan gáláns kalandok.
Futó ügyek. Egyszer hetekig hordta magában egy gimnazista lány mosolyát,
máskor nap-nap után lesett egy ablakot, ahonnan törékeny vonalú
kezek ráztak a fejére hatalmas törlőrongyot. Az utca lányról, aki kidagadt
sebes lábait mosdótálban egyszer megáztatta, elfeledkezni többé nem tudott.
És rettentő büszke volt arra, hogy egy napon a nőcsábász Tihamérnek
megmondta a véleményét. Tökrészeg volt akkor ő is, Tihamér is.
Karcsi szeretett misére járni. Nagy, ragyogó templomokba,
kicsit késve érkezni, amikor égi pompáját az orgonbugás ráönti a
hívők szívébe , s asszonyok, férfiak, gyermekek térdre borulnak Isten tenyerének
súlya alatt. A mise végét jó ideje nem várta meg. Egyszer egy
idegen úr, a kiömlő sokaságból pénzt csúsztatott a markába. Azóta
sohasem várta be a mise végét, de ha akadt a zsebében egy-két lej, odavetette
valamelyik templomi koldusnak. Az úr mindenütt úr. A pokolban
is.
Egyszóval, ez a tél, tekintettel Bordy ügyvéd úrra, a Schuller ötszáz
lejére, a téli kabátra, a báli leskelődésekre, futó ügyekre, vasárnapi
misékre - nem is volt olyan rossz tél, mint a többi. Dagadt lábain könnyebben
csoszogott, néha teljes hét is telt el úgy, hogy nem esett össze részegen
az utcán. Nem csoda, hogy amint fogyott a tél, úgy növekedett
benne a reménység, hogy május tizenkettedikén, éjfél után három órakor
a Görbe utca 4 számú háznál majd rendbe jön minden.{ vége az első résznek]
*
- No, ugye mondtam! - dőlt be a pincébe hirtelen Feri.
János a csavargó csak állt, állt és nézte Ferit , annak csorba
száját, a forradást az arcán, kurta veres nyakát, pepita mellényét, buggyos
térdnadrágját, gumi csizmáját és s neki rohant az ajtónak..
- Nem lehet... -dadogva végül Karcsi - nem lehet... - dadogta
Mégis tíz nap telt bele, amíg eljutott a Görbe -utcába. Alulról, fölülről,
próbálta megközelíteni. Próbálta rohanva, próbálta lopózva,
utolsó percben mindig visszarettent. Mi lesz? Mi lesz ha mégis igaza van
Ferinek ?
Tizedik napon azt mondta Karcsi:
- Ferenc ! Ma éjfél után három órakor elmegyünk együtt a Görbe utcába.
Ó, hogy súrolta, kaparta a mocskot érdes keze fejéről, május 12-én!
Mekkora gonddal borotválkozótt! Belenézve a vakuló tükör darabkába,
négyszer is megállapította, hogy hibás a választás s elölről kezdte a fésűlködést.
De az ötödik próbálkozásnál a fésűffogak belevágódtak a fejbőrébe
s nyomukban pettyesen kiserkent a vér.
- No ugye mondtam?! - kacagott Feri - No ugye mondtam! —
ismételte, mivel Karcsi semmit sem felelt. És azután ráförmedt dühösen
Karcsira :
- Ne hülyéskedj! Nyisd ki a szemedet!
És Karcsinak felnyíltak a szemei. Úgy nyíltak fel, mint ahogy a
kapuk fekete mélyén gyúlnak föl néha a lámpák: sárgán és szinte kiáltva
lobbantak elő szemei fekete gödreikből.
- Árulók! Árulók! - rázta meg az öklét, azután összegörnyedve
mondta társának !Az Isten áldjon, menj már a fenébe.
Különös pár voltak ők ketten, Ferenc a volt zongorista forradásos arcával,
csorba szájával, kurta, veres nyakával, pepita mellényben, buggyos térdnadrágban,
gumi csizmájában s utána a magos, sovány, beesett arcú, csoszogó
Karcsi amint mentek az éjszakában, mint vak koldus s a vezetője.
Karcsi a botját beleakasztotta Feri karjába, úgy huzattá magát
föl, föl a hegynek, amelynek derekán váratlanul nyílik fel jobbra a csupa
kert, csupa régi ház, - Görbe-utca.
Tavaszi illatokat sodort a szél és Karcsi behunyta a szemét.
Egy ilyen volt zongorista a lecsúszott ember megnézhet mindent. A beépülő kerteket,
a modernizált házakat, a csöndes polgári otthonok helyébe feltornyosuló bérházakat.
*
Sokáig állt Karcsi mozdulatlanul az éjszakában és nézte hűlt helyét
a Somodi -háznak. A rács-közökön átlesve nézte: hátha, hátha káprázik
a szeme. Kegyetlen volt a holdvilág, fehéren, félre nem érthető világossággal
mutatott meg mindent; a ház tépett alaprajzát, a törmelékeket,
csákány nyomát, a szanaszét heverő gerendákat.
Karcsi - a csavargó reszkető kezét ráejtette a kapu kilincsre és belépett
a pusztulás színhelyére. A fás-szín állott még csupán, tőle jobbra hatalmas
kő-, és tégla rakás. Mindössze ez maradt csúfságnak a régi, tágas
szobákból. Nem így képzelte ezt a találkozást. Nem így kép-
zelte, hanem úgy, hogy egyszer május 12-én éjfél után 3 órakor, pontosan
abban az időben, amikor azután a csúf veszekedés után kilökték a
kapun, egy halk és előkelő hölgy kioson majd a Somodi -házból, titkos
nyugtalanságtól űzve jobbra-balra tipeg a kertben, idenéz, odanéz, kereső
várakozás vibrál a tekintetében, kileskődik a kapun s amikor éppen
a homlokához emelné kezét, bánatosan, hogy hiába jött ki a kertbe, Karcsi
majd előlép az átellenes kapu árnyékából, régi híres
mozdulataihoz híven meghajtja magát és szól:
-"Csókolom a kezeit Mártika "!...
Micsoda varázslatos szó ez a "csókolomakezeit" A hölgy hogy
rezzen össze, akár a szívén csókolt madár! Fojtott sikoly is röppen ki a
száján és egy mozdulatot tesz, mintha vissza akarna szaladni a házba, de
azután... nem, még sem, felismeri, rányitja két nagy csodálkozó szemét
és felkiált:
"Karcsi "! Eljöttél? Eljöttél kedves Karcsi "...De a csavargó
még nem fogja meg a feléje nyújtott kezet, még nem hajlik föléje:
"Először mindent meg akarok magyarázni Márta" Leülnek egy félreeső
padra, a gyönyörű ezüst fenyő mögé, ahová nem ömlik be a hold fény,
csak a kert tavaszi párái gomolyognak. És Karcsi megmagyaráz mindent
szépen. Hogy az, ami történt közte és az Márta bátyja között, az
nem a részegség miatt történt. A ház miatt, kedves Márta . Mert vannak
dolgok, amiket nem lehet csinálni, dolgok, amikre nincsen enyhítő körülmény.
Na jó, na jó, hiszen igaz, hogy új korok, új eszmék, de a ház, a régi
ház az nem a tiéd sem a bátyádé. Az a családé. Az életé. Az élet értelme
a régi ház. Ez a ház és a többi mind. A hagyományos polgári életé.
Az úri életé. Az nem lehetséges, hogy amiért nehezebb lett az élet, bérházzá
alakítsák, hogy olyan legyen, mint valami bank, amibe bele teszik
a pénzt és kiveszik a kamatot. Ha így lenne, akkor semmi értelme sem
volna az életnek, a Márta életének sem, a miénknek sem, a világénak.
Ezt akarta akkor is megmagyarázni és szembekacagták. Részegnek nevezték,
ezért szaladt ökle a Jóska arcába. A ház miatt... És Márta hallgat.
És Mártának potyognak a könnyei. És Márta megfogja a Karcsi
kezét: "Köszönöm, megértettem. Köszönöm." Karcsi a csavargó ilyennek
álmodta a május 12-ilki találkozást.
A Görbe utca- 4 számú házat lebontották. Igaza van a zongoristának
egyesítik a szomszéd telekkel s bérházat húznak reá. Nem értette,
hogyan lehetséges? Állt, állt ostobán és bámulta. Mire megértette,
hogy rútul becsapták, kihajnalodott.
Nem volt már semmi értelme, hogy továbbra is ott maradjon. Leindult
a hegyen. Eszébe jutott, hogy tegnap reggel óta nem evett. Találkozott
két vidám fiatalemberrel. Szégyenkezés nélkül bökte orruk alá a
kalapját:
- Kérek egy lejt, éhes vagyok.
- Nesze öregem - mondta az egyik s egy öt lejest dobott bele a
kalapba.
- Nesze -mondta a másik is és beledobott egy cigarettát.
Először koldult Karcsi életében. Semmi szégyenkezést sem érzett.
Már nem volt Görbe utca, sem Somodi nemzetség, sem Márta
Nem volt már értelme semminek.
Élelmes koldus lett Karcsiból. Ott állt rendszeresen a báltermek,
vagy a temető kapuban , vasárnaponként a
fényes templomok előtt, megtanulta hogyan kell reszkettetni a hangot,
kitől milyen nyelven kunyorálni az alamizsnát,
Hogyan kell ügyesen elrejteni a zongoristától más
csavargóktól a napi keresetet, s a száraz kenyérhéjakat.[W.B.]
Megjegyzések