Bobica a veréb fióka--Wilheklem

Bobica a kis veréb egyedül van a fészekben.  Nagyon picike és nagyon fél. Amíg az anya visszatér, gyorsan repdes a  szárnyaival . Azt akarja, hogy a lehető legrövidebb időn belül tanuljon meg repülni Ő szívesen nézi az eget  és a napot. innen a fáról csak egy kis azúr fényecske vibrál.. Minden reggel kijön a fészekből a tollait rendbe szedni.  és nézegeti  az első napsugarakat. Mást nem lat innen a fáról.
Mindig fél amikor a mamája eltűnik ,Tudja ,hogy ételért ment de ő még kis bogaraktól is fél akik a mászkálnak mellette.Pedig ha tudná milyen jó falatok !

Ilyenkor csak annyit tud : ,hogy csirip-csirip.
        A levelek most épp  suttognak valamit neki,  Bobica nem ért semmit, de azért nem búsul ,mert a sok suttogás jót tesz neki .Elfelejti ,hogy egyedül van.,elfelejti a magányt. Néha lát -egy  egy kicsi, piros kis buborékot  majd , egy-egy  fekete kabátba öltözött, fekete pöttyökkel öltözött buborékot, amely mindig ott van a fán , sok vicces dolgot mond. Nem is tudja ,hogy azok a kis pöttyös buborékok ,ahogy o látja nem más mint  Katica-bogár néni és a sok apró  gyerekei.
Jó volna szoba elegyedni a Katicával .lehet sok mindent tud -gondolkozik Bobica.
        Hirtelen valaki kopog az ajtón:

        - Jó reggelt Bobica suttogja  Móni aki a legjobb bar átnője.. .
     -Hogyan aludtál? Készen állnak a szárnyaid a repülésre?

        - Még nem - mondta Bobica  Alvás közben jól aludtam. Olyan  furcsa álmot álmodtam .
-Olyan volt, mintha egy testvérrel repülnék, és elértem  a mennyei boltozatot. Hirtelen felrobbantak  a szárnyaim , elszédültem, majd hogy leestem Csak  szerencsét, hogy az álombeli  bátyám  megfogott  --O,- mondta a barátnőjének- miért van mindenkinek testvére, csak én  vagyok egyedül a világon?
Móni szomorúan nézte ,és halkan csipogott .Bobica látta hogy valami bántja Mónit.
-Mi történt kérdi Bobica ? miért lettél olyan szomorú ?
 Hát tudod ha ezek a gyerekek nem lennének annyira szívtelenek...na de hadd el beszéljünk valami masrol -csipogott Móni

        - Kik a gyerekek? nem ismerem  mondja Bobica
        - Ez egy szomorú történet ... Jobb, ha nem ismered. Beszéljünk valami másról.

        - Mondd meg!  kérlek szépen ,én is tudni akarom.


        - Jó nem bánom elmesélem ... De figyelmeztelek, lehetséges, hogy meg szomorúbb leszel ...

        - Egy szép meleg nyári napon -kezdte mesélni Móni. Virágon ülve azt hittem, fel kell  szállnom ,hogy megköszönjem a Napnak  a melegségért és a szeretetért, amit ő mutatott. Kinyújtottam az szárnyaimat magam fölé emeltem, de úgy éreztem, hogy nem  lesz annyi erőm ,mert , láttam hogy a Nap túl messze volt. Szép lassan egy ferdülő pozícióból  - leültem egy faágra. Pont erre az ágra ahol most a te fészked van   . Öt kerek, fényes, nagyon aranyos tojást láttam benne.. Megnéztem őket, és azon tűnődtem, hogy  vajon kié lehet ?
 Hirtelen észrevettem, hogy két gyerek kotorászik a  fészekbe. Az anya éppen megérkezett. Elkezdett kiabálni, segítséget kérni de mit tehet egy kis verebecske  az emberi gyerek számára?
- Állj, ne kiabálj!-  mondta az egyik gyerek hagytunk neked is egy tojást ,ne visítozz annyira!
        Gyorsan négy tojást  elvettek  az öt tojásból,  majd  leereszkedtek, nagy  örömmel s a fföldhöz vágták a tojásokat !
-Te jó ég -szörnyülködött Bobica ! És mi lett azzal az egy tojással ?
-Az, te vagy Bobica -sajnálom ,de meg kellett mondanom.
-Azért nem akartam elmondani neked a dolgokat  mert ,tudtam ,hogy nagyon szomorú leszel !
Bobica kerek szemekkel bámult Mónira !
Nem tudta elképzelni hogy létezik ilyen gonosztett.
        - Istenem, miért tettek ilyen szörnyű dolgot? sírt Bobica keservesen.
 Attól tartok, hogy a gyerekek- a földi madarak nagyon rosszak lehetnek.
        - Nem kell félned. Hamarosan igazi madár leszel. A verebet nem könnyű megfogni . Rosszabb számunkra,a macskák . Elkapnak minket, karmaikkal   majd megesznek.
 De azt akarom, hogy tudd - nem minden gyerek ugyanaz. Némelyikük nagyon jó.
 -Sajnálom, mi történt. De nem tudtam segíteni semmivel ...
 Elhagytam, a fészket akkor,  sajnos ilyen szomorú vége lett az én repülési vágyamnak.
A beszélgetésbe belekeveredett Katica-bogár néni ,aki igazolta a történteket .
Én is láttam ,mondta Katica-bogár néni ,csak én semmi vagyok a gyerekek számára.
Móni elszállt és Bobica szomorúan üldögélt a fészek ablakában.A Katica bogár -néni sokat mesélt neki mindenről ,hogy ne féljen és megígérte hogy minden nap eljön,hogy meseivel szórakoztassa őt ,amíg a mama  hazajön
Azzal magasra szállva eltűnt a messzeségbe.
        Másnap Bobica megint az ablakban várta a mamát,és persze Mónit és Katica-bogár nénit,
De egyikük sem jött .
-Vajon mi lett velük -gondolkozott Bobica és szomorúan álldogált az egyik faágon
Azután eszébe jutott ,hogy Móni  a mamajaval más fészekbe költözött  de várt türelmesen.
De mi lett Katicbogar nénivel ? Elhatározta ,hogy megkeresi ,hátha tud már repülni.
Kitárta szélesre kicsinyke szárnyait és felemelkedett de pont olyan gyorsan a fűbe huppant.
 Ott a fűben hangosan csipogott a Katicabogárhoz. Már a sírás kornyekezte ,de azért hangosan kiáltotta
        - Búg-bong! - Katica,hol vagy ?

        - Itt vagyok,  kiáltotta . Sajnos beleakadtam egy bodzabokor  levelibe és megszakadt az egyik szárnyam.Valahogy repülés nélkül a leveleken és virágokon lépegetek .
 Helyre rovok ne búsulj.

        - Milyen szépek a virágok, élvezi  Bobica a füvet. Ha nem bánod, maradok, a földi  világ szeret engem úgy érzem ,csak ne jöjjenek a folfi gyerekek ,mert félek.
- Ez már idegesit Bobica Éppen ellenkezőileg.  örvendj ,hogy le tudtál szállni a fáról. Nagyon örülök, neked  , majd   hamar kezdte megmutatni a helyet ahol o lakiik-a rózsa virágot mutat be vendégének  ahol általában az ágya van. Egy csomó hangyák látogatták meg oket, néhány bogár meglepetten nézett ki, egy fehér pillangó köszöntötte őt, mintha a világ óta ismernék egymást,csak egy vadember, a zöld hátán hosszú  szárnyakkal  ,  nem valami megnyugtató jelenség volt-a Sáska Jani.
Nem bánt téged Bobica ,-szolt Katica néni
        -  milyen csodálatos nálad  - jegyzi meg -, de nem marad túl sokat..
-Anyu aggódhat.
- El kell mennem! és  és Bobica röptette szárnyait de,  nem hallgattak rá Megint csak a fűbe huppant . A kis Bobica  ugrik, kiabál, segítséget kér, és meghal a gondolattól, hogy a gonosz gyerekek bármikor megjelenhetnek.
Pont abban a pillanatban ment el két kislány mellette:

        - Nézd!  mondja az egyik -egy veréb.

        - Annyira aranyos, -mondja a másik

        - Még nagyon fiatal lehet  ... biztosan  kiesett a  fészekből, suttogták.
 -        Még nem tanult meg repülni.

        - Vigyük haza, javasolják egymásnak.

        - Mit szólsz mondja a kisebbik  kislány ?
        - Az erkélyen tartjuk,  férgeket  adunk neki, játszunk, megcsókoljuk, felmelegítjük, ha megengedi és megóvjuk a macskatol ,hogy ne egye meg.
- Hülye vagy, mondja a nagyobbik  idegesen .
 -Mi lenne ,ha minket is megfogna valaki és csokoládéval tartana fogságban -mit szólna az anyukánk?
         - Akkor? Mit csinálunk? kezd sírni a kisebbik.
          - Nem akarom, hogy a cica  megegye.

         -  Nagyon sajnálom hogy ennyire buta vagy  ,de ne  idegeskedj , nyugtatta meg a hugat.
          --Rövidesen megtaláljuk a fészket és visszatesszük ,még o sem fogja tudni
        hogyan került vissza a fészekbe.

          A szegény Bobica   egész testében reszketett.
          És kis  szíve csak akkor nyugodott meg amikor hallotta hogy haza viszik.

         - Igaza volt Móninak , nem minden gyermek rossz-gondolkozik Bobica
        - Ezek  nagyon jószívű gyerekek,milyen szerencsém van -suttogta magában Bobica.
         -Ha megnovok megfogom koszonni nekik.

        Az elfáradt Bobica elaludt fáradtságában. Azt álmodta , hogy a szárnyaival,  együtt
repül Mónival és Katicabogár néni családjával egyenesen a Nap felé,.