Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

Február van, bennem ismert tudat hirtelen váltja a havát, esős vigasz mindennek élén az ellentétbe reped, februári hónap első hete. A szín és szag, egy percé mint télen bűvös szépségét ilyen hitelesen mutatja kegyes erejét nekem és nyugalom árad szét a szívemben. Mint új vigasztalás, új győzelem azért, amiért hadba szállt ellenem, még meg sem jelent, máris elítélt felelete, hogy most is itt van bennem. Soha még ilyen olvadt fényű hold édes illatával még soha nem volt a februári szélnek földi szerelme mely engem oly kegyesen beborított.

A tó felett szürke felhők gomolyogtak, sötét takaróként borulva a víz fölé. Majd a fent tomboló szélvihar szétszakította a felhőket, ezek most mint füstölgő pára úsztak szerteszét, hogy pillanatok után újra elsötétítsék a fehéren fodrozó víz tükrét, keskeny úton por felhő gomolygott. A fiatal orvos rá sem nézett a háborgó vízre, a parton megállt, levetette a kabátját és úszó trikóban indult a víz felé. Hosszú haja lobogott a szélben, csupasz lábával keményen lépkedett a kiálló rögökön, azután egyenesen beugrott a tóba. A víz nagyot loccsant, egy pillanatra eltűnt a fiatal férfialak, azután felbukkant és hatalmas csapásokkal a tó közepe felé úszott. Néha lebukott a víz alá, majd a hátára feküdt és nyugodtan, a karjával alig tempózva bámult a felhőkre a feje fölött. A tó közepén tornyos fa házikó állott egy kis szigeten. Az orvos a szigethez úszott, kiugrott a partra és a keskeny csigalépcsői; feljutott a torony erkélyére. Egy ugrással fenn termett a korláton és hatalmas ívben belevet