Igy múlik el a világ dicsosege
- Hajrá, jöhet a flekken! -És nagyot kortyolt sárga zsidvei borából. Szombat este kilenc óra volt: ekkor indult a legenda. Csukás bácsi a vendéglő tulajdonos belépett.
Ezúttal komoly volt, kínai bajusza szinte mérgesnek mutatta és nem látszott ki fekete kabátjából hegyes hasa, melyen annyit nevetnek a mulató vendégek , valahányszor-hajnal felé - az öregúr eljárja vele, mint egy táncosnővel, egyedül, a francia négyest
Ünnepélyesen járult a város feje elé s a fülébe súgta:
- Instálom, próba lesz. Azt hiszem, emberünkre akadtunk máma!
- Na meglátjuk! - bólintott a város atyja jelentősen.
A vacsoraváró tanácsos-szájukban összefutott a nyál, még a többi asztal kisebb jelentőségű közönsége is feszülve várakozott, mert senki se kapott eddig, ma este, egy falat flekkensültet. A nagy eseményeket szokta ilyen éheztetés megelőzni és azért senki sem panaszkodott.
Odakint elhallgatott a cigány, mikor a konyha felőli ajtó megnyílt és beférkőzött rajta óvatosan és fülig vörösen Klárika , a kocsmároslány, két kezében egy hosszú rúddal, vagy micsodával, melyet némán tett le a cserépkályha mellé. Mikor a mestergerendán csüngő csillár alatt elsuhant, a kaláris a nyakán, fekete zománc fülbevalója és két sötét szeme egyszerre villant az éhes főasztal felé, mire minden szék megreccsent a nyugtalan nézők alatt és még a két morcos vadkan ott az egyik törvényhatósági tag által mázolt falfestményen is fölhorkant: olyan támadó és kívánatos, de határozottan félelmetes is volt a lány szépsége.
Kali Jancsi, a jegyző a vidék első szavalóbajnoka, aki minden balladát románccá édesített, nem állhatta meg szó nélkül, hanem a főbíróra hunyorított:
-- Ebből lesz aztán az igazi menyecske!
-Olyan feltűnő szép, hogy ez már felháborító.A polgármester lekopogta ezt a társalgást.
-- Csend legyen-szólt a polgármester.
Komolyan fogtak neki az ínycsiklandó finom pecsenyének ,egymást túl kiabálva
Most vacsora közben is a közügyi problémák mellet más dolgot is meg kéne oldani.
Csukás úr vendéglős ugyanis lányát, Klárikát, már régóta férjhez akarja adni. De mivel igen-igen szépnek tudta és mert a lány boldogult édesanyjára olyan nagyon hasonlított, nem akarta akármilyen hétköznapi alakhoz feleségül ereszteni, hanem már a tavaly a polgármesterhez fordult, mint első törzsvendégéhez, hogy segítsen neki a lánya férjének megválasztásában.
Ezt a kérést Klárika nem támasztotta alá, de nem is ellenkezett vele, úgyhogy a polgármester barátságosan veregette meg akkor a Csukás Bandi vállát és mindjárt kész volt egy tervvel.
- Öregem, maga úgyis csak a nagy föltalálókat tiszteli igazán. Igaz-e, Klárika? - és másik kezével meglapogatta kacagva-nyerítve a lány vállát is.
- A maga édesapja soha életében nem talált föl semmit, azért függesztette oda a kisívóba, a Nátyi-banda feje fölé az Edison arcképét.
Nahát azért ajánlom, hogy hirdessünk versenyt magyarok és székelyek közt a Klárika ! Aki a legkülönb találmányt mutatja be ennél az asztalnál, ahol mérnök-tanácsos is akad mindig vagy kettő, az nyerje el a gyönyörűséges virágszálat.
Jó lesz-é, öreg? Az urak éljeneztek.
A harsogó éljen e szavakra rég elhangzott már s a szép szavalat óta legalább negyven ifjú járult e hivatalos próba-asztal elé a találmányával. Néha esténként többen, negyven patent-zseni jelentkezett.k ötvenéves örökifjú is, meg alig fölszabadult mesterlegényke, aztán úrfélék, gyanús műlakatosok, vagy betörők és tisztességes ezermesterek.
Kali Jancsi, a jegyző a vidék első szavalóbajnoka, aki minden balladát románccá édesített, nem állhatta meg szó nélkül, hanem a főbíróra hunyorított:
-- Ebből lesz aztán az igazi menyecske!
-Olyan feltűnő szép, hogy ez már felháborító.A polgármester lekopogta ezt a társalgást.
-- Csend legyen-szólt a polgármester.
Most vacsora közben is a közügyi problémák mellet más dolgot is meg kéne oldani.
A harsogó éljen e szavakra rég elhangzott már s a szép szavalat óta legalább negyven ifjú járult e hivatalos próba-asztal elé a találmányával. Néha esténként többen, negyven patent-zseni jelentkezett.k ötvenéves örökifjú is, meg alig fölszabadult mesterlegényke, aztán úrfélék, gyanús műlakatosok, vagy betörők és tisztességes ezermesterek.
Volt ott minden újdonság :önműködő palack, szezám-nyilj-meg-lakat, pócegérfogó, csavarok és elszakíthatatlan láncok.. De volt, aki szívre ment, egy érzelmes szász patikus-segéd életédesítő, hangulatkeltő pirulákkal akarta Klárikát. Egy aranyifjú-ügyvédjelölt egyenesen megkérte a kocsmároslányt: ő a Klárika akarta szívét feltalálni, de a lány őt is szigorúan a zsűrihez utasította.
Ó, ez a zsűri! Minden találmányt könyörtelenül kifogásolt és többnyire gúnyosan küldte el a feltalálókat. A városban már joggal gyanúsították a flekkenező tanácstagokat, hogy ők is szerelmesek Klárikába.
Volt ki egy éneket komponált. Minden szombat este zsúfolásig megtelt a vendéglő.
Most is a végletekig feszült a figyelem, amikor Csukás úr bejelentette a zsűrinek, hogy a versenyzőt ezúttal jó maga sem ismeri, csak Klárika igen és az is csak akkor hajlandó megnevezni, ha eredményes lesz a verseny.
Közben a háziszolga behozott vagy tíz darab nyers pecsenyének való szeletet, disznó-, berbécs- és marhahúsból és lehajolt a kocsmáros háta mögött ahhoz a rúdhoz, amelyik előtt Csukás Bandi .a zsűrit informálta.
Egyszerre az öreg vendéglős ijedten szökött félre és nézett hátra, mert mögötte finom - zene kezdett pattogni. Olyan, mintha egy nagy zenélő óra szólna, Radetzky mars - az urak ágaskodva mind oda néztek - bizonyisten, az a rúd zenélt ott a padló fölött vagy egy félméterre. És forgott-forgott, lassú, egyenletes forgással, forgatta a reá tűzdelt hús-szeleteket a föléje és alája szerelt kemencécskék lángjához közel, úgyhogy két perc alatt ropogós-barnára sült a veres-pecsenye. Azután egy palotásra gyújtott a rúdnak valami titkos zene-szerkezete, mely székely táncdalokkal folytatta az asztali zenét. És mikor a szeletek egyik oldala megsült, csak billent egyet az egész csudaszerszám tengelye, mire a rúd fogai átcserélték a flekkendarabokat a sületlen felükre. Újabb két perc múlva a nyárs-rúd egyik végén már folyni kezdett a bor egy kancsóba, míg a másik végén paprika-szósz csöpögött egy tálba.
A város atya felugrott es nagy hanggal órdította.
— Hurrá, megvan az örökmozgó! A flekken perpetuum mobiléje!
Ekkor váratlanul Klárika megszólalt , aki ott forgolódott a háziszolga és az örökmozgó körül:
- A szerző csak a zsűri döntése után hajlandó magát megnevezni. Nagyságos Polgármester úr és a tanácsos urak nyilatkozzanak, - mert most, amíg még éhesek, talán másképp itélkeznek mint jól lakottan.
Egyszerre több hang emelkedett, összevissza: álljatok meg..álljatok meg!
- Nagyon téved, Klárika hozzá fog menni.
- Ez a verseny győztese.
-Uraim, csak egyhangúan.
- Ki lehet a dicső? - a polgármester megint kopogott a villa nyelével:
- Csendben, Uraim! Akkor tehát kimondom, hogy az örökmozgó flekken-nyárs készítő mesterének megszavazzuk egyhangúlag a verseny díját. Kérjük már most az érdekelt Csukás Klárikát ki légyen az a szerencsés.
- Én vagyok az, - hallatszott egy fakó hang a kályha mellől. Persze, hogy a háziszolgáé volt. Ahogy kiegyenesedett a legény, még hozzátette:
-- A flekkenóra egy gombnyomásra örökké jár. De legalább egy hétig szavatolok.
A nevét! - kérdezte a polgármester.
- Szász Csaba vagyok, Gyergyói , kérem. Iparművész akartam lenni. Az urak, jóval halkabban bár, de éljeneztek. A polgármester tetőtől talpig végig nézte a fiút. Erre már mindenki a legényt nézte meg jobban. Ez a csillogó szép lány és az a szolgalegény? Mi lehet ez? Szász- nak olcsó-szőke haja kicsit a homlokába verődött a sok hajlástól, szálas alak volt az igaz és a maga huszonhét esztendejével úgy szalmájára nem is mutatott rosszat. Olyan volt, mint egy görcsös, ideges fa. De volt valami félszeg ellenségeskedés a szemében, ahogy most fölbukkant a mélyből a vendégek elé.
Azt mondtad, fiam, hogy iparművész akartál lenni? Én meg azt mondom, hogy te már is az vagy. Belőled városi embert csinálunk és hisszük, nem válsz majd szégyenére a székelységnek. Ennek a te találmányodnak csodájára fog járni a világ és apósod majd - általad egy aranybányának lesz a tulajdonosa. látom ,hogy Klárika is szerelmes beléd.
- Klárika egykedvűen húzta a vállát:
- Én nem aztán. Én csak büszke vagyok rá. Rég észrevettem én, hogy miben mesterkedik nálunk ez a Csabi.. És én biztattam, hogy versenyezzen értem. De szerelmes nem vagyok beléje. Nem is megyek hozzája feleségül. Igen, ha lenni talán belőle valami úrféle.
- Szász Csabának megviharzott a barna szeme.
Pedig Klárika szíves volt hozzá, csakhogy mindig a leereszkedés hangján. Csukás Bandi pedig a lányára bízta a fiatalok sorsát. És Csabából nem lett úr. Még pedig éppen az urak civódása miatt. Mert két esztendő múlva a polgármester az örökmozgó, zenélő flekken-nyárs feltalálóját, aki a legjobban látogatott vendéglőnek és fogadónak társtulajdonosa volt immár és az apósára menendő Csukás bácsinak örökébe fog lépni minden tekintetben, - be akarta vinni a városi törvényhatóságba. Mintha érezte volna a polgármester, hogy Klárika, a rátarti polgárlány, talán csak ezt várja: a pecsétet Szász Csaba uraságára. Egyik szombat este együtt volt megint a tanács a vendéglőben várta a főispántól a törvényhatósági tagok jelölőlistáját, melyet felülvizsgálatra küldött fel Varga tanácsossal a varos atya Azért rendezte ide a lista véglegesítését, mert örömöt és meglepetést akart okozni a háznak, azzal, hogy Szász Csabát úrnak szenteli ma este azon a listán.
Javában szólt a nyárs zenéje, fordult az asztalra a sok gyöngéd flekkenhús, a bor és a paprikaszósz meg soha ki nem fogyott, mikor tizenegy felé megérkezett a kicsi királyi tanácsos:
- Őméltósága csodálkozott, hogy azt is a korcsmában akarjuk véglegesíteni, hogy ki legyen a város vezetőségében.
Még manapság is beszélik a városon, hogy mekkorát szökött a hírre Szász Csaba. Pillanat alatt ott termett az örökmozgónál és igazított valamit rajta, megnyomott egy gombot, úgy hogy elállt a csoda szusszá, megállt a szerkezet és a férfi sértődötten vágta oda az asztaltársaságnak:
— Akkor fütyülök a városra! Nem eszik többet a pecsenyémből! Klárikám jössz-e velem? S a vándorútra azonnal kész dacos székely az örökmozgó nyársat a hóna alá kapta dühösen. A bor és paprika a padlóra folyt.Klárika azonban eléje állt a férfinek. Pirulva, a tegező hangtól leleplezetten, haragtól szikrázva parancsolt:
- Tegye le azt a szerszámot, ha jót akar! Csabi nevetett, a farkas nevethet úgy, ha tud:
- Már mint én? Két éve várom, hogy a feleségem légy. De már látom, csak amúgy csókra voltam jó- Bizony a pofon elcsattant a Csaba arcán. És az este látták utoljára ezt a legendás székelyt a városon, örökmozgóját azonban én még láttam a brassói Város-múzeumban. Az igazgató azt magyarázta róla, hogy egy zakós fiatal férfitól vette a város egy emberöltővel azelőtt.
Most is jár, csak ritkán kell újra indítani, a forgó rúdja. Persze csak szárazon, flekken és bor, meg paprikaszósz nélkül. Úgy maradt ez a gép, mint Klárika, aki soha férjhez nem ment, miután Szász Csaba eljátszotta. Azt mondják, hogy a dölyfös leányzó, halála előtt már, száradtságában és egykori szépsége emlékei közt, megtudta még egy levélből, hogy Csabai Amerikában él. Ma már az egész legendából csak a brassói múzeumi mutogatni való és a rabonbáni asztal létezik. így múlik el a világ dicsősége.
Megjegyzések