Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Ibolyák  között  sebzett  meg  az  áspis  Mert  csillogott  és  játszott, mint  a  gyík  És  fojtott  hévvel  felkúszott  a  szádig ,Mely  száraz  volt  és  forró,  mint  a  szik .De  néked  kedves  volt  még  a  marás is  A  csillagoknak  sírtál  hajnalig   —Míg  ajkadon  az  édes  halavány  íz  Halaványabbá  tette  ajkaid .Még  nem  szánhatlak  meg,  mert eredendő Bűnöm  a  port  eszi.  De  elegendő Egy  óra,  majd  ha  malaszt  hull  le  rám . Akkor  magába  fordul  bűnös  éltem  S  a  porban  csillogjon,  mit  elvetéltem  A  kígyó  héjjá,  mint  a  porcelán.

  A férfiak A férfit bölcsnek teremtették, hatalmasnak és erősnek, agyuk csupa szürke adag, a fehér csak nekünk maradt, de nem nagyon sokat nyertek, szemeikkel minket lesnek, hínárosan fogják testünk, karjaikkal kardot fognak, szavaikkal Eget lőnek. Botorkálnak rögös földet, de ettől minket megkímélnek, bátorságuk csak híresség, mert nőkben van a merészség, az övéké csak semmiség, és a két fél az egy egység, de ha felnézünk őreájuk, megjön rögtön bátorságuk. A férfi, ha bír, csak rombol, szóval, tettel, akár kedvvel, igazából csak akkor ember, ha a nő az, ki neki rendel, így tehát a szürke démon tétova lesz, ha a nő némul, mert a nő az örök bűvös, mozog sokat, nógat lelket, így merésszé teszi a férfit, tehát a nő az, ki férfit emel.

  Bozontos fák, rétek mellett,hol örök hangok remegnek, bujdosnak szellők lombok közt, búgnak hangok a fák fölött, oly mesés csengés-bongás. Madár is csak füttyent mélán, míg a fenyves ködös párában tüzet lobogtat aromás zenében, széthullajtva a pernyét messzire, sóhajtva az aromák szárnyán. A levelek is csendben zenélnek, a koronák boltozatáról zúgnak harangok, bús dalt neszben harangoznak, örök szellőkben fodrosra szépítik magukat. Mert oly szép az erdő zöldben, a virágos nyári éjben, csillognak a holdgyerekek és nevetnek fűben, fában a virágszerelmek, mosolyognak csillagfoszlányon. S madarak a pihés fészkükben bársony szárnnyal simogatják apró kicsiny fiókájuk pihegve, csodamesét füttyentenek az éjben, és a holnap csodás napkeltére. Köd jelenik meg bérceken, és az éji felhők között sír a rét, halványul a holdnak fénye, míg a hajnalnak napos csókja felébreszti a tüneményes életét. Fák és rétek ébredeznek, míg csermelyek vígan keringnek, illattól szállnak virágkelyhek, mik meganny...