Fenyvesek

 

Bozontos fák, rétek mellett,hol örök hangok remegnek,
bujdosnak szellők lombok közt,
búgnak hangok a fák fölött,
oly mesés csengés-bongás.

Madár is csak füttyent mélán,
míg a fenyves ködös párában
tüzet lobogtat aromás zenében,
széthullajtva a pernyét messzire,
sóhajtva az aromák szárnyán.

A levelek is csendben zenélnek,
a koronák boltozatáról zúgnak
harangok, bús dalt neszben
harangoznak, örök szellőkben
fodrosra szépítik magukat.

Mert oly szép az erdő zöldben,
a virágos nyári éjben, csillognak
a holdgyerekek és nevetnek
fűben, fában a virágszerelmek,
mosolyognak csillagfoszlányon.

S madarak a pihés fészkükben
bársony szárnnyal simogatják
apró kicsiny fiókájuk pihegve,
csodamesét füttyentenek az éjben,
és a holnap csodás napkeltére.

Köd jelenik meg bérceken,
és az éji felhők között sír a rét,
halványul a holdnak fénye,
míg a hajnalnak napos csókja
felébreszti a tüneményes életét.

Fák és rétek ébredeznek,
míg csermelyek vígan keringnek,
illattól szállnak virágkelyhek,
mik megannyi titkot rejtenek, s
a hajnali arany sugár-fények,
mik átszűrődnek fák résein,
boldogítják a hamvas fenyőket.