Utolsó csók
Lappanganak bús árnyékok közöttünk közeleg felénk az alkonyat talán napunk kihunyt már. Ott fekszik halottan biborkárpitos nagy ravatalán. Utolsó csókja ott ég a levélen s szemedben, melynek fénye oly hideg búcsúzni készülsz, itt hagysz árván engem s boldogságom magaddal elviszed. Suttog fülembe az esti szél lágyan, lelkemre néma fájdalom feküdt tudom, ha engem el fogsz hagyni egyszer, keresni foglak téged mindenütt Neved sóhajtom majd az éjszakába, s nyomát lábadnak sírva keresem. Miert kellett mondd, ez alkonyt megérnünk férfia büszke ember, én szerelmesem