Utolsó csók

 Lappanganak   bús  árnyékok  közöttünk

közeleg  felénk  az  alkonyat  talán  

napunk  kihunyt  már.   Ott  fekszik  halottan

biborkárpitos  nagy  ravatalán.

Utolsó  csókja  ott  ég  a   levélen

s  szemedben,   melynek  fénye  oly  hideg

búcsúzni  készülsz,   itt  hagysz  árván  engem

s  boldogságom  magaddal  elviszed.

Suttog  fülembe  az  esti  szél  lágyan,

lelkemre  néma  fájdalom   feküdt

tudom,   ha  engem   el  fogsz   hagyni  egyszer,

keresni  foglak   téged  mindenütt

Neved  sóhajtom   majd  az  éjszakába,

s  nyomát  lábadnak  sírva  keresem.

Miert kellett  mondd,  ez alkonyt megérnünk

férfia 

  büszke  ember,   én  szerelmesem