Kék Világ -Vilhelem -Orminisan -Margareta blogja

 Tépett magyarok, láncra vert bús lelkek, Kik azt hittük, már élők sem vagyunk. Vihar utáni, fényes őszi reggel, Egyszer, látjátok, mind feltámadunk! Lefoszlik rólunk a gond szürke leple, Mit ránk szőttek súlyos, harcos napok. Levetjük a nehéz gyűlölet-páncélt, Mely pihenni, enyhülni nem hagyott! Gyilkos keserv könnyes mosolyba enyhül. Szeretni, hinni újra tanulunk. Feltámad bennünk testvériség, jóság. Mert sírunkból mi is feltámadunk! Letesszük ősi, nehéz fegyverünket. Eggyé forrva, nótázva indulunk, S a drága, ősi, visszaszerzett földön. Újult erővel, vígan dolgozunk

 Ahány virág annyi színű, ahány gyümölcs annyi ízű, pedig mind a földből terem, s van belőlük teméntelen. A sok állat: kutya, macska, krokodilus, kis halacska, akár földön, vizén élnek, formát sohasem cserélnek. így akarja a Teremtő, két fűszál sincsen egyenlő, ahány élet, annyi forma, két kis veréb sem egyforma. A gyerek is szőke, barna, különbözik szemre, arcra, találkoznak mégis egyben a testéri szeretetbeben.: