Feltámadás

 Tépett magyarok, láncra vert bús lelkek,

Kik azt hittük, már élők sem vagyunk.

Vihar utáni, fényes őszi reggel,

Egyszer, látjátok, mind feltámadunk!

Lefoszlik rólunk a gond szürke leple,

Mit ránk szőttek súlyos, harcos napok.

Levetjük a nehéz gyűlölet-páncélt,

Mely pihenni, enyhülni nem hagyott!

Gyilkos keserv könnyes mosolyba enyhül.

Szeretni, hinni újra tanulunk.

Feltámad bennünk testvériség, jóság.

Mert sírunkból mi is feltámadunk!

Letesszük ősi, nehéz fegyverünket.

Eggyé forrva, nótázva indulunk,

S a drága, ősi, visszaszerzett földön.

Újult erővel, vígan dolgozunk