A kigyo marasa

 Ibolyák  között  sebzett  meg  az  áspis

 Mert  csillogott  és  játszott, mint  a  gyík

 És  fojtott  hévvel  felkúszott  a  szádig

,Mely  száraz  volt  és  forró,  mint  a  szik

.De  néked  kedves  volt  még  a  marás is

 A  csillagoknak  sírtál  hajnalig

  —Míg  ajkadon  az  édes  halavány  íz

 Halaványabbá  tette  ajkaid

.Még  nem  szánhatlak  meg,  mert eredendő

Bűnöm  a  port  eszi.  De  elegendő

Egy  óra,  majd  ha  malaszt  hull  le  rám

.

Akkor  magába  fordul  bűnös  éltem 

S  a  porban  csillogjon,  mit  elvetéltem

 A  kígyó  héjjá,  mint  a  porcelán.