Bobica a kis buta veréb-WILHELEM
Bobica a kis veréb egyedül van a fészekben. Nagyon picike és nagyon fél. Amíg az anya visszatér, gyorsan repdes a szárnyaival . Azt akarja, hogy a lehető legrövidebb időn belül tanuljon meg repülni Ő szívesen nézi az eget és a napot. innen a fáról csak egy kis azúr fényecske vibrál.. Minden reggel kijön a fészekből a tollait rendbe szedni. és nézegeti az első napsugarakat. Mást nem lat innen a fáról.
Mindig fél amikor a mamája eltűnik ,Tudja ,hogy ételért ment de ő még kis bogaraktól is fél akik a mászkálnak mellette.Pedig ha tudná milyen jó falatok !
Ilyenkor csak annyit tud : ,hogy csirip-csirip.
A levelek most épp suttognak valamit neki, Bobica nem ért semmit, de azért nem búsul ,mert a sok suttogás jót tesz neki .Elfelejti ,hogy egyedül van.,elfelejti a magányt. Néha lát -egy egy kicsi, piros kis buborékot majd , egy-egy fekete kabátba öltözött, fekete pöttyökkel öltözött buborékot, amely mindig ott van a fán , sok vicces dolgot mond. Nem is tudja ,hogy azok a kis pöttyös buborékok ,ahogy o látja nem más mint Katica-bogár néni és a sok apró gyerekei.
Jó volna szoba elegyedni a Katicával .lehet sok mindent tud -gondolkozik Bobica.
Hirtelen valaki kopog az ajtón:
- Jó reggelt Bobica suttogja Móni aki a legjobb bar átnője.. .
-Hogyan aludtál? Készen állnak a szárnyaid a repülésre?
- Még nem - mondta Bobica Alvás közben jól aludtam. Olyan furcsa álmot álmodtam .
-Olyan volt, mintha egy testvérrel repülnék, és elértem a mennyei boltozatot. Hirtelen felrobbantak a szárnyaim , elszédültem, majd hogy leestem Csak szerencsét, hogy az álombeli bátyám megfogott --O,- mondta a barátnőjének- miért van mindenkinek testvére, csak én vagyok egyedül a világon?
Móni szomorúan nézte ,és halkan csipogott .Bobica látta hogy valami bántja Mónit.
-Mi történt kérdi Bobica ? miért lettél olyan szomorú ?
Hát tudod ha ezek a gyerekek nem lennének annyira szívtelenek...na de hadd el beszéljünk valami másról -csipogott Móni-kőzben könnyes szemeit törölgette.
- Kik a gyerekek? nem ismerem mondja Bobica
- Ez egy szomorú történet -jobb, ha nem ismered. Beszéljünk valami másról.
- Mondd meg! kérlek szépen ,én is tudni akarom.
- Jó nem bánom elmesélem - De figyelmeztelek , lehetséges, hogy meg szomorúbb leszel ...
- Egy szép meleg nyári napon -kezdte mesélni Móni. Virágon ülve azt hittem, fel kellene szállnom ,hogy megköszönjem a Napnak a melegséget és a szeretetet , amit ő mutatott nekünk.. Kinyújtottam az szárnyaimat magam fölé emeltem, de úgy éreztem, hogy nem lesz annyi erőm ,mert láttam hogy a Nap túl messze volt. Szép lassan egy ferdülő pozícióból - leültem egy faágra. Pont erre az ágra ahol most a te fészked van . Öt kerek, fényes, nagyon aranyos tojást láttam benne.. Megnéztem őket, és azon tűnődtem, hogy vajon kié lehet ?
Hirtelen észrevettem, hogy két gyerek kotorászik a fészekbe. Az anya éppen megérkezett. Elkezdett kiabálni, segítséget kérni de mit tehet egy kis verebecske az emberi gyerek számára?
- Állj, ne kiabálj!- mondta az egyik gyerek, hagytunk neked is egy tojást ,ne visítozz annyira!
Gyorsan négy tojást elvettek az öt tojásból, majd leereszkedtek, nagy örömmel s a földhöz vágták a tojásokat !
-Te jó ég -szörnyülködött Bobica ! És mi lett azzal az egy tojással ?
-Az, te vagy Bobica -sajnálom ,de meg kellett mondanom.
-Azért nem akartam elmondani neked a dolgokat mert ,tudtam ,hogy nagyon szomorú leszel !
Bobica kerek szemekkel bámult Mónira !
Nem tudta elképzelni hogy létezik ilyen gonosztett.
- Istenem, miért tettek ilyen szörnyű dolgot? sírt Bobica keservesen.
Attól tartok, hogy a gyerekek- a földi madarak nagyon rosszak lehetnek.
- Nem kell félned. Hamarosan igazi madár leszel. A verebet nem könnyű megfogni . Rosszabb számunkra,a macskák . Elkapnak minket, karmaikkal majd megesznek.
De azt akarom, hogy tudd - nem minden gyerek ugyanolyan. .vannak jó szívű gyerekek is.
Elhagytam, a fészket akkor, sajnos ilyen szomorú vége lett az én repülési vágyamnak.
A beszélgetésbe belekeveredett Katica-bogár néni ,aki igazolta a történteket.
Én is láttam ,mondta Katica-bogár néni ,csak én semmi vagyok a gyerekek számára.
Nekem kitépik a szárnyaimat és akkor éhen halok!
Móni elszállt és Bobica szomorúan üldögélt a fészek ablakában.A Katica bogár -néni sokat mesélt neki mindenről ,hogy ne féljen és megígérte hogy minden nap eljön,hogy meseivel szórakoztassa őt ,amíg a mama hazajön.
Azzal magasra szállva eltűnt a messzeségbe.
Másnap Bobica megint az ablakban várta a mamát,és persze Mónit és Katica-bogár nénit,
De egyikük sem jött .bánatában mind jobban hajolt ki az ablakon ,majd hirtelen egy ágra lépett.
-Vajon mi lett velük -gondolkozott Bobica és szomorúan gondolkozott az egyik faágon.
Azután eszébe jutott ,hogy Móni a mamajaval más fészekbe költözött de várt türelmesen.
De mi lett Katicbogar nénivel ? Elhatározta ,hogy megkeresi ,hátha tud már repülni.
Kitárta szélesre kicsinyke szárnyait és felemelkedett de pont olyan gyorsan a fűbe huppant.
Ott a fűben hangosan csipogott a Katicabogárhoz. Már a sírás környékezte ,de azért hangosan kiáltotta:
- Búg-bong! - Katica,hol vagy ?
- Itt vagyok, kiáltotta . Sajnos beleakadtam egy bodzabokor leveleibe és megszakadt az egyik szárnyam.Valahogy repülés nélkül a leveleken és virágokon lépegetek .Gondolom mindjárt kiérek .
Helyre rovok ne búsulj.
Mikor helyre jött elvitte Bobicat az o hazaba ,hogy megmutassa hol is laknak a Katicabogár család.
- Milyen szépek a virágok, élvezi Bobica a füvet. Ha nem bánod, maradok, a földi világ szeret engem úgy érzem ,csak ne jöjjenek a foldi gyerekek ,mert félek.
- Ez már idegesit Bobica Éppen ellenkezőileg. örvendj ,hogy le tudtál szállni a fáról. Nagyon örülök, neked , majd hamar kezdte megmutatta a helyet ahol o lakiik-a rózsa virágos ágyat , a konyháját ahol minden fajta fű és levelek palackba zárva sorakoztak sorban a polcokon. Egy csomó hangya látogatta meg őket, néhány bogár meglepetten nézett ki, egy fehér pillangó köszöntötte őt, mintha a világ óta ismernék volna egymást,csak egy vadember,- a zöld hátán hosszú szárnyakkal , nem valami megnyugtató jelenség volt-a Sáska Jani.
Nem bánt téged Bobica ,-szólt Katica néni
- Milyen csodálatos nálad - jegyzi meg -, de nem maradok túl sokat..
-Anyu aggódhat.-Sietnem kell haza.
- El kell mennem! és és Bobica röptette szárnyait de, nem hallgattak rá. Megint csak a fűbe huppant . A kis Bobica ugrik, kiabál, segítséget kér, és meghal a gondolattól, hogy a gonosz gyerekek bármikor megjelenhetnek.
Pont abban a pillanatban ment el két kislány mellette:
- Nézd! mondja az egyik -egy veréb.
- Annyira aranyos, -mondja a másik
- Még nagyon fiatal lehet ... biztosan kiesett a fészekből, suttogták.
-Még nem tanult meg repülni.
- Vigyük haza, javasolják egymásnak.
- Mit szólsz mondja a kisebbik kislány ?
- Az erkélyen tartjuk, férgeket adunk neki, játszunk, megcsókoljuk, felmelegítjük, ha megengedi és megóvjuk a macskától ,hogy ne egye meg.
- Hülye vagy, mondja a nagyobbik idegesen .
-Mi lenne ,ha minket is megfogna valaki és csokoládéval tartana fogságban -mit szólna az anyukánk otthon ,aki oly szeretettel vár minket ?
- Akkor? Mit csinálunk? kezd sírni a kisebbik.
- Nem akarom, hogy a cica megegye.
- Nagyon sajnálom hogy ennyire buta vagy ,de ne idegeskedj , nyugtatta meg a húgát.
--Rövidesen megtaláljuk a fészket és visszatesszük , meg sem fogja tudni
hogyan került vissza a fészekbe.
A szegény Bobica egész testében reszketett.
És kis szíve csak akkor nyugodott meg amikor hallotta hogy haza viszik.
- Igaza volt Móninak , nem minden gyermek rossz-gondolkozik Bobica.
- Ezek nagyon jószívű gyerekek,milyen szerencsém van -suttogta magában Bobica.
-Ha megnövök megfogom köszönni nekik.
Az elfáradt Bobica elaludt fáradtságában. Azt álmodta , hogy a szárnyaival, együtt
repül Mónival és Katicabogár néni családjával egyenesen a Nap felé.
Mindig fél amikor a mamája eltűnik ,Tudja ,hogy ételért ment de ő még kis bogaraktól is fél akik a mászkálnak mellette.Pedig ha tudná milyen jó falatok !
Ilyenkor csak annyit tud : ,hogy csirip-csirip.
A levelek most épp suttognak valamit neki, Bobica nem ért semmit, de azért nem búsul ,mert a sok suttogás jót tesz neki .Elfelejti ,hogy egyedül van.,elfelejti a magányt. Néha lát -egy egy kicsi, piros kis buborékot majd , egy-egy fekete kabátba öltözött, fekete pöttyökkel öltözött buborékot, amely mindig ott van a fán , sok vicces dolgot mond. Nem is tudja ,hogy azok a kis pöttyös buborékok ,ahogy o látja nem más mint Katica-bogár néni és a sok apró gyerekei.
Jó volna szoba elegyedni a Katicával .lehet sok mindent tud -gondolkozik Bobica.
Hirtelen valaki kopog az ajtón:
- Jó reggelt Bobica suttogja Móni aki a legjobb bar átnője.. .
-Hogyan aludtál? Készen állnak a szárnyaid a repülésre?
- Még nem - mondta Bobica Alvás közben jól aludtam. Olyan furcsa álmot álmodtam .
-Olyan volt, mintha egy testvérrel repülnék, és elértem a mennyei boltozatot. Hirtelen felrobbantak a szárnyaim , elszédültem, majd hogy leestem Csak szerencsét, hogy az álombeli bátyám megfogott --O,- mondta a barátnőjének- miért van mindenkinek testvére, csak én vagyok egyedül a világon?
Móni szomorúan nézte ,és halkan csipogott .Bobica látta hogy valami bántja Mónit.
-Mi történt kérdi Bobica ? miért lettél olyan szomorú ?
Hát tudod ha ezek a gyerekek nem lennének annyira szívtelenek...na de hadd el beszéljünk valami másról -csipogott Móni-kőzben könnyes szemeit törölgette.
- Kik a gyerekek? nem ismerem mondja Bobica
- Ez egy szomorú történet -jobb, ha nem ismered. Beszéljünk valami másról.
- Mondd meg! kérlek szépen ,én is tudni akarom.
- Jó nem bánom elmesélem - De figyelmeztelek , lehetséges, hogy meg szomorúbb leszel ...
- Egy szép meleg nyári napon -kezdte mesélni Móni. Virágon ülve azt hittem, fel kellene szállnom ,hogy megköszönjem a Napnak a melegséget és a szeretetet , amit ő mutatott nekünk.. Kinyújtottam az szárnyaimat magam fölé emeltem, de úgy éreztem, hogy nem lesz annyi erőm ,mert láttam hogy a Nap túl messze volt. Szép lassan egy ferdülő pozícióból - leültem egy faágra. Pont erre az ágra ahol most a te fészked van . Öt kerek, fényes, nagyon aranyos tojást láttam benne.. Megnéztem őket, és azon tűnődtem, hogy vajon kié lehet ?
Hirtelen észrevettem, hogy két gyerek kotorászik a fészekbe. Az anya éppen megérkezett. Elkezdett kiabálni, segítséget kérni de mit tehet egy kis verebecske az emberi gyerek számára?
- Állj, ne kiabálj!- mondta az egyik gyerek, hagytunk neked is egy tojást ,ne visítozz annyira!
Gyorsan négy tojást elvettek az öt tojásból, majd leereszkedtek, nagy örömmel s a földhöz vágták a tojásokat !
-Te jó ég -szörnyülködött Bobica ! És mi lett azzal az egy tojással ?
-Az, te vagy Bobica -sajnálom ,de meg kellett mondanom.
-Azért nem akartam elmondani neked a dolgokat mert ,tudtam ,hogy nagyon szomorú leszel !
Bobica kerek szemekkel bámult Mónira !
Nem tudta elképzelni hogy létezik ilyen gonosztett.
- Istenem, miért tettek ilyen szörnyű dolgot? sírt Bobica keservesen.
Attól tartok, hogy a gyerekek- a földi madarak nagyon rosszak lehetnek.
- Nem kell félned. Hamarosan igazi madár leszel. A verebet nem könnyű megfogni . Rosszabb számunkra,a macskák . Elkapnak minket, karmaikkal majd megesznek.
De azt akarom, hogy tudd - nem minden gyerek ugyanolyan. .vannak jó szívű gyerekek is.
Elhagytam, a fészket akkor, sajnos ilyen szomorú vége lett az én repülési vágyamnak.
A beszélgetésbe belekeveredett Katica-bogár néni ,aki igazolta a történteket.
Én is láttam ,mondta Katica-bogár néni ,csak én semmi vagyok a gyerekek számára.
Nekem kitépik a szárnyaimat és akkor éhen halok!
Móni elszállt és Bobica szomorúan üldögélt a fészek ablakában.A Katica bogár -néni sokat mesélt neki mindenről ,hogy ne féljen és megígérte hogy minden nap eljön,hogy meseivel szórakoztassa őt ,amíg a mama hazajön.
Azzal magasra szállva eltűnt a messzeségbe.
Másnap Bobica megint az ablakban várta a mamát,és persze Mónit és Katica-bogár nénit,
De egyikük sem jött .bánatában mind jobban hajolt ki az ablakon ,majd hirtelen egy ágra lépett.
-Vajon mi lett velük -gondolkozott Bobica és szomorúan gondolkozott az egyik faágon.
Azután eszébe jutott ,hogy Móni a mamajaval más fészekbe költözött de várt türelmesen.
De mi lett Katicbogar nénivel ? Elhatározta ,hogy megkeresi ,hátha tud már repülni.
Kitárta szélesre kicsinyke szárnyait és felemelkedett de pont olyan gyorsan a fűbe huppant.
Ott a fűben hangosan csipogott a Katicabogárhoz. Már a sírás környékezte ,de azért hangosan kiáltotta:
- Búg-bong! - Katica,hol vagy ?
- Itt vagyok, kiáltotta . Sajnos beleakadtam egy bodzabokor leveleibe és megszakadt az egyik szárnyam.Valahogy repülés nélkül a leveleken és virágokon lépegetek .Gondolom mindjárt kiérek .
Helyre rovok ne búsulj.
Mikor helyre jött elvitte Bobicat az o hazaba ,hogy megmutassa hol is laknak a Katicabogár család.
- Milyen szépek a virágok, élvezi Bobica a füvet. Ha nem bánod, maradok, a földi világ szeret engem úgy érzem ,csak ne jöjjenek a foldi gyerekek ,mert félek.
- Ez már idegesit Bobica Éppen ellenkezőileg. örvendj ,hogy le tudtál szállni a fáról. Nagyon örülök, neked , majd hamar kezdte megmutatta a helyet ahol o lakiik-a rózsa virágos ágyat , a konyháját ahol minden fajta fű és levelek palackba zárva sorakoztak sorban a polcokon. Egy csomó hangya látogatta meg őket, néhány bogár meglepetten nézett ki, egy fehér pillangó köszöntötte őt, mintha a világ óta ismernék volna egymást,csak egy vadember,- a zöld hátán hosszú szárnyakkal , nem valami megnyugtató jelenség volt-a Sáska Jani.
Nem bánt téged Bobica ,-szólt Katica néni
- Milyen csodálatos nálad - jegyzi meg -, de nem maradok túl sokat..
-Anyu aggódhat.-Sietnem kell haza.
- El kell mennem! és és Bobica röptette szárnyait de, nem hallgattak rá. Megint csak a fűbe huppant . A kis Bobica ugrik, kiabál, segítséget kér, és meghal a gondolattól, hogy a gonosz gyerekek bármikor megjelenhetnek.
Pont abban a pillanatban ment el két kislány mellette:
- Nézd! mondja az egyik -egy veréb.
- Annyira aranyos, -mondja a másik
- Még nagyon fiatal lehet ... biztosan kiesett a fészekből, suttogták.
-Még nem tanult meg repülni.
- Vigyük haza, javasolják egymásnak.
- Mit szólsz mondja a kisebbik kislány ?
- Az erkélyen tartjuk, férgeket adunk neki, játszunk, megcsókoljuk, felmelegítjük, ha megengedi és megóvjuk a macskától ,hogy ne egye meg.
- Hülye vagy, mondja a nagyobbik idegesen .
-Mi lenne ,ha minket is megfogna valaki és csokoládéval tartana fogságban -mit szólna az anyukánk otthon ,aki oly szeretettel vár minket ?
- Akkor? Mit csinálunk? kezd sírni a kisebbik.
- Nem akarom, hogy a cica megegye.
- Nagyon sajnálom hogy ennyire buta vagy ,de ne idegeskedj , nyugtatta meg a húgát.
--Rövidesen megtaláljuk a fészket és visszatesszük , meg sem fogja tudni
hogyan került vissza a fészekbe.
A szegény Bobica egész testében reszketett.
És kis szíve csak akkor nyugodott meg amikor hallotta hogy haza viszik.
- Igaza volt Móninak , nem minden gyermek rossz-gondolkozik Bobica.
- Ezek nagyon jószívű gyerekek,milyen szerencsém van -suttogta magában Bobica.
-Ha megnövök megfogom köszönni nekik.
Az elfáradt Bobica elaludt fáradtságában. Azt álmodta , hogy a szárnyaival, együtt
repül Mónival és Katicabogár néni családjával egyenesen a Nap felé.
Megjegyzések