Tél és tavasz között

A tél és tavasz között
komorság és vígság mögött,
kopár fák és nyíló ég közt
testembe egy álom szökött.

Csak a hold a tanúm nékem,
hogy könnyezni kezdett az éj
csillagok közt megbújt felhő

vágyból kéjbe könnyezett Ö.

Hol itt ,hol ott órák alatt
kiáradt víz reánk szakadt,
elsuhant velünk nesztelen
csónakunk, úgy könnyesen.

Fércelt szerelmünk árbocán
kacsintott ránk a hold sután
tél és tavasz közti éjben
megfürödtünk a szerelemben.

Hajnal és napnyugta között
csókot szórtunk az árboc fölött
mélyvörös lángra gyulladt
a szende csónak , s egybekötött.

Azóta ott alusszuk álmunk
s holnapot keresve suhanunk
vágyainkból új vágy repedt
könnyes vizünk szeretkezett. .[W.B.]