Semmit sem bánok-----WILHELEM

Emlékszel a kicsi házunkra
kertjében dália ragyogott ,
most pőrén kifosztva vacog
ablakok nyílását hiába várod.

Tönkre tetted vad hiúságból
gyűlöllek egyre most utólag ,
szívünk kihűl, pitvara kicsíszolt ,
bennünk a csend én pánikom .

Hallgatunk komoran, ostobán
köztünk a harag nyila mostohán
ön pusztítást szabályoz, morog
ölelésre most nincs semmi ok.

Nem szidlak már ha dohányzol
szabad az út , mit te vállasztol
nem szidlak ha hajad gubancos
 rég nem járok oda ,nem hiányzol.

Tudom szégyelled verejtéked
kínodban összegyűlt testeden
mindezekre keveset gondolok
ha eszembe tódulnak elvetem.

Unom az örökös hétköznapot ,
vasárnap ritkán volt vendégem
megértek mindent ,mert átéltem
amitől a lelkem gyakran émelyeg.

Itt pontot tettem ,lesz majd időm
visszapergetni a szót öregségemre
a tények, melyek még beszélnek
de nem bántanak az  apró kételyek.   [W.B.]