En éa az orangyalom

 Nem voltam soha nagyravágyó 

nem kerestem glóriát ,
mosolyban fürdött, lelkem vágya
s nem volt soha palotám. 

Sokszor hittem magam boldognak
lüktetve vert kis szívem
sóhajom ringott kék hegyormokon
elseperni nem mertem.

Szívemben lakatos zárt titok volt
romantikám fellegekben ,
volt hogy vérem fel-fel robbant 
majd halkan leülepedett .

Ma homály lett őrangyalom képe
rég nem hozza örömmel
szép dalokat, mik régen kísértek
gátat épített elémbe.

Mindenből kijutott fehér-feketén
ma csak sáros áradat ,
némán csúsznak el éveim igéken
kibuggyanó könny a tavasz .

Most gyors hervadás tündére lettem
minden múlik mellettem
láthatatlan kéz csúfosan leteperhet
holnapra mindenki elfelejt. [W.B.]