Európa halála

Gyűrött arcod fáradtan döf a századba
s már ráncosodsz, mint a bús öreg,
ki a padon ül, múló dicső napjaiban
zavaros aggyal, köhögve pihen.

Körülötted új,nemzedék dala énekel
fehérek és feketék ajkáról zeng a szó
s mi mit akarunk? Maros és tenger élén
ahol néma őszi szelek halkan nevetnek.

Meghaltak emberek, kimúltak szerelmek
nincs ki új világot építsen a hazánkról
ember,ki borzadva hozzon friss híreket
hogy majd össze esve hitegessen másról.

Meghalsz Európa! Már üres mindened
táplálék nélkül is erdőkre néz a szemed
harcias,  bokros tájakra, vissza se nézzél
ahol a barbár népek éneke veszedelmes.

Asszonyok  kacagása terjed vad vizekkel
s felzeng az öröm istentelen pusztákról,
mikor új táncos fiuk,újra megszületnek 
a nem csituló vad  titkos szerelmeknek.

Meghalsz Európa, senki nem vigyáz rád
s a bolond  vándor is alig emlékszik már
fiatal időkre, mikor miénk volt a világ
s a zöld határon énekeltek a pacsirták.