Rejtély

Egy  ember  áll  az   utcán.  Egyedül

lobog  szélben   a  nyakkendője  csokra

az   őszi  szél  oly  búsan  hegedül

s  ő  feltekint  a  fénylő  csillagokra.

A   göröngytelen ,  sima  égi  pályán

  a Göncölszeker  zajtalan   halad

  az   ember  áll,  fanyar  mosoly  a  száján

  csak  áll,  csak  áll  a  csillagok  alatt.

.Ki ez az ember ?kérdezem   magamtól

kóbor  szerelmes  ?  Társtalan  barát ?

ki  éji  csöndben  céltalan  barangol

s  fürkésző   szemmel  csillagokba  lát.

 .Költő  vagy  koldus ?   Elűzött  király?

 aki  némán  az   éghez  esdekel

vagy   tengerszirtre  alászállt sirály

kinek  szárnyát  vad  szélvész  törte el?

 

  S  ő  áll,  és  hallgat.  Setét  és  komor

maga  az   élő,  néma  rejtelem 

.Roghözkötött,  nem   mozduló szobor

,itt  áll  minden nap  s  minden  éjjelen.

Csak  áll   s   lesi  a  csillagoknak  útját

,amelyek   mind   elszállnak  felette,

n agyívű ,  fényes  pályájuk   befutják

s  ő  áll  hideg  fényükben   eltemetve.

.Most  megmoccan.  A   fény  arcába  hull 

 egy hidegy  hideg  kéz  szorul  fojtón  nyakamra,

s  a z   emberembenn,  ki  ott  áll  szótlanul

,zo rd   rémülettel  ismerek  maagamra.