Májusi Időfutam-Wilhelem

Az idő redőnye lassan sötétedett.
messze űzte a májusi virág illatát
s akárcsak eddig,újra megdöbbenek
játszanak velünk a színes hónapok.

A természet szerint hasonmás érték
boldog napjainkra rányomja bélyegét
napról napra érezzük s nem értékeljük
az élő ívelést, mely ugyanaz szüntelen.

Míg a kasza éle jobba -balra énekel
eltünteti élénk-zöld forrását a gyepen
én, ártatlan, magamból ünnepet kötök
s a kasza suhogását megszüntetem.

Eleven virágfüzérek aromája leng
színpad-szerűén mindnyájunk felett,
felcicomáz téged és engem és a kert
kő-istenét az ugyancsak kő-arcú Időt.

De mindezt tudatlan hazudja csupán
az idő arca nem kő,karjai szárnyalnak,
búsan vágyódik az idő halála után,
mert a kísérteteknek, nem tapinthato[W.B.]