Őszi varázslat-Wilhelem

Fanyar gyümölcs-szag kóvályog,
ilyenkor a szemünk az égre néz,
majd földre pillant — egy percig
est és öröm jön s ellep az egész.

Itt-ott a szél faágakkal harangoz.
aztán elül csilingelő  hangja is.
kint úgy dől a pihés, kék boltozathoz
a hegyi erdő, mint egy bronz pajzs.

Az első musttal  ma felköszöntöm
az ibolyaszínű, esti hegyeket,
vadhús pirul a nyárson és a tönkön.

friss a kenyér. És jó, mert én  szelem.

Állunk az ablaknál, az égre nézve,
a hold patakja zúg nagy mezején,
lassan libeg föl egy felhő gomolyag
szomjú, sötét folt s issza azt, mi fény.

A háztetőről füstöt küldök én ma
nézd, áldozatom föl, az égbe fut,
nem megy magasra, de tiszta, néma,
elnyom az alom, bezárjuk a kaput.[W.B]