A kapocs

Néha egy nap , egy perc végzetes
ha nincs mi összekösse szívünket
érzelmeink érdektelenné válnak
a langyos széltől, mint őszi lehűlés.

S ki tudja van e folytatása még ,
ha ritka perceinkben elakadunk
bénulttá válnak ölelő karjaink ,
s távolodunk egymástól akaratlan.

S végső fokon egy röpke lemondás
mi kering felettünk reménytelen,
susogó sóhaj feszül két szív között
imává oszlik, mi sokszor kiejthetetlen.


Csak az alázat szégyenében feszeng
a kegyetlen idő, mi kiismerhetetlen
lelkeket roncsol , esztelen , merészen
kutatja a jövőben az utolsó reményt.

S feladunk mindent gőgös sóhajjal
nem utazhatunk az idővel egy vonalban
a boldogság mi úszik a jövő felett
megérinti vállunkat de néha hasztalan.