A lét és eleme
rég nem találkoztunk, hiánya érdekelt,
a sok baj és jaj ,a másé is, az enyém is
ez egy általános és idült zűrzavaros lét.
Nem változott semmit, jámbor tekintete
a sok erőszak, mely romlásba kergette,
űzöttebb vaddá alázott meg sok embert
megborzaszt néha, hogy Ő sem kivétel.
Csak jönnek, mennék egyre a napok,
lassan árnyunkon kopott fény csillog
s a messzeségben ahol én állok most
az akarat kóbor messzeségben látok.
Egyikünket sem kímélt a mennydörgés
szempilláimat verdeste tüzes eszme
s míg sablon-mondókáinkat hadarjuk
tebenned keresem a tiszta hatalmunk.
Szédülök és sajog még mindenem
de te vagy, ki engem beszédre bír
a virág és nyár között itt vagy velem
mert te vagy nekem a létem eleme.[W.B.]
Megjegyzések