Sanctus exolvuntur--Wilhelem
arca szenvedő borostás ,kínos
vacogó hidegben megfagyott
réges rég ajka körül a mosoly.
Keresi feledését karácsony éjjel ,
mikor mindenki víg boldogságban
fenyőfa kőrül ülnek házacskában
gyertyákat gyújtanak égő átéléssel.
Ahonnan ő jött csak hazug erdők
vigyorogtak rá ,hívogató maszkok ,
sötétben botorkál ahol templomok
díszes fényben zöld fenyőfa illatok.
Szép lassan megáll a kereszt előtt
hol két kitárt kar borzalmas kínon
felkínálja testét szívesen,végtelen
az összegyült seregnek ,szomorún .
Felsír hangosan az öreg csavargó
senki sem látja ,nem veszik észre ,
gyertyát szed elő nadrág zsebéből
a keresztre tűzi ,s ordít benne lelke.
Túl a lármán s iszonyat döbbenetén
áll görnyedve ,fagyot már nem érez
botját álla alá teszi s ráhajlik őrjöngve
felébredt benne a múlt amit keresett.
Szent karácsonykor lesz tizenöt éve
hogy szeretett társa kimúlt örökre
minden évben a kis gyertya csonkot
reszkető, kezeivel gyújtja meg nyögve.[W.B.]
Megjegyzések