Editnek hivták

 Editnek  hívták  és  egy  harmadrendű  mulató  tán­cosnője  volt.  Rötvörös  haj  borzolodott  fején,  a  bokája finom  volt  és  ideges,  a  teste  formás.  Csókkal  kereske­dett,  csókot  adott  el,  aki  többet  fizetett,  annak  több jutott,  akinek  kevesebb  volt  a  pénze,  az  kénytelen  volt kevesebbel  beérni.  Sokszor  volt  jókedvű,  sokszor  sírt,voltak  jó  napjai  és  volt  úgy,  hogy  szeretett  volna  el­menni  messze,  valahová.

Ez  az  Edit,  aki  csókot  mért  mindenkinek,  akinek pénze  volt,  minden  hétfőn  elment  Jánoshoz.  Délelőtt ment  el,  ha  csukva  volt  az  ajtó,  tudta,  hogy  melyik ablakon  kell  kopogtatni. 

 János  ilyenkor  még  ágyban feküdt,  az  ágy  mellett  ott  állt  egy karosszék  - szerette a  lány  ezt  a  széket  és  Edit  jókedvűen  napsugarat,  ta­vaszt  hozott  a  szobába.

János  író  volt,  elképzelt,  nagy,  színes  szerelmek írója,  aki  vágyott  a  szerelemre.  Szívében  ott rezonáltak a  leírt  szerelmek,  pedig  tulajdonképen  szerelem koldus volt  és  várta  a  hétfőt,  várta  nyugtalan,  nagy  lázas várással,  hogy  Edit  jöjjön,  mert szobája levegőjének nagy,illatos,  színes vírága  csak  akkor  bontogatta  szirmait,  ha Edit  belépett.     Hetekig  volt  ez  így. 

      Vasárnap  éjszaka  boldogan feküdt  le  János  odakészítette  a  karosszéket  az  ágy mellé  mert  Editet  várta,  mert  nőt  várt,  aki  nem  a vásárlóktól  visszamaradt  csókjait  hozta,  hanem  azokat adta  el,  amelyeket  János  meghagyott.                 .

És  egyszer  aztán  vége  lett.  Vasárnap  este  bent  a bárban  Edit  szakított  öt percet,  ellépett az  esti férfíaítól,  a  kupecektől,  kéjes öregektől;  és  repült  röpke  egypercre  János  asztalához.  Egy  szót  mondott,  de  ebben  a   szoban  vígasztalás  volt.

  Holnap !Jött  a  holnap  aranyos,  csillogó,  ígérgető  napfény  és  Edit  nem  jött.  Az  ágyhoz  tolt  karosszék gazdátlan  maradt,  Jánosnak  keserű  lett  a  szája  ize:  

|-  Elaludt  talán?.És  jött  a  következő  hétfő,  azután  egy  másik,  napok  úgy  kergették  egymást,  mintha  ismernék bünös voltukat  és  Edit  nem  jött.  Ha  beszélt vele János,  csupa  ígéret  volt  és  hétfőn  mégis  üresen  maradt  a  karosszék. 

Jánosban  ébredezni  kezdett  a  férfi.    

  -  Hát  nem !  Hát  mi  vagyok  én?  Nem   kellek,Jó,  nekem  sem  kell!  Velem  így  bánni  nem  lehet.A   következő  hétfőn  nem  készítette  oda  a  karosszéket,  de  a  szíve  hangosan  figyelte,  hátha   jön.      Nem   jött.

Összeszorított  ököllel,  véresre  mart  ujakkal  a  bár  ajtaja  körül  ólálkodott. De nem  mert  bemenni tudva,  érezve,  hogy  Edit  valakivel, van: 

  Nemtudomkivel- idegennel  ül  egy  asztalnál  és  mosolyog  rá,  nevet durva tréfáin  és  . . .   és  meg  is  csókolja  a  száját.  Jó  volt kibuggyanó  könnyet  letörölni,  mielőtt  a  téli  hideg  az arcára  fagyasztotta  volna,  jó  volt  egyedül  hazamenni és  könyveket  olvasni  nőkről,  akik  egy  kicsit  szeretni tudnak.De  azért  minden  vasárnap  éjszaka  odakészitette a  karosszéket  az  ágy  mellé,  mert  megszületett  lelkébn. 

 Hátha..Editnek  jó  dolga  volt.  Sokat  nevetett,  pezsgőt  is  ívott  és  egy  nőnek,  aki  csokvásárra  jár,  mi  kell egyéb. 

Nevetett  a  férfiak  tréfáin,  kíítta  a  borukat,  elfogadta .a  pénzüket  és  másnap  már  nem  is  emlékezett  reájuk.

De egy vasárnap  éjszakán  megdobbant  a  szíve Editnek.Eszébe jutorr a legkedvesebb a János:

-  Ostoba,  rossz  lány  vagy  Edit.  Volt  valaki, aki magasra  emelt  piedesztálra   helyezett,  volt  valaki,  aki szeretett.  Érted  Edit  mit  jelent  ez ?  Miért  ugrottál le arról  a  magaslatról?  Tudod  mi  az,  ha  téged,  nagyon,várón,  vággyal  egy férfi  szeret ?  Nem   emlékeztél  vissza mikor  nála  ültél  az  első  szerelmekre,  amelyeket  nem fizetett  meg  idegen?

  Nem   érezted,  hogy  hétfő  délelőtt  több,  nagyobb,  jobb  vagy,  mint  minden  éjszaka.

Nem   érezted,  hogy  minden  éjszaka  téged  akárki  meg­vehet,  hétfőn  délelőtt  a  világ  aranyával  sem  lehet  egy.csókod  megfizetni ?  Nem   értetted,  nem  érezted  ezt ?

Ilyenkor  Edit,  mert  nő  volt  és  semmi,  semmiegyéb,  vállat  vont  és  pezsgőt  ívott,  hogy  újra  kacagni tudjon.

.Egy  nap  nagy  megbánást  és  vágyat  érzett.  Egy  nap,  hétfőn,  véletlenül,  vagy  a  sors  játéka  volt  talán,-,kalapot,  kabátot  öltött  és  elindult  oda,  ahová  olyan gyakran  járt  azelőtt

Jánoshoz  ment izgalommal .Remegett  az  irgalomtól,  mint  fiatal  lány,  aki  első csókjára  készül,  a  szívében  kérdések  szóltak,  a  szeme olyan  volt,  mint  aki  sokat  szenvedett.

  Úgy  örült  az  utcának,  a  háznak,  a  nagy  szürke épületnek.  Tudta,  ha  az  ajtó  csukva  lesz,  az  ablakot kell megzörgetni,  átsuhant  a  fehér,  havás  kerten,mintha az  első  randevúra  menne.  Érezte,  hogy  nem  lesz magyarázkodas,  csak  csók  lesz,  olyan:  amilyet  semmivel  megfizetni  nem  lehet.At At síetett  a  kerten  és  az  ajtóhoz  ért,  az  ajtón  fehér cédula  volt:

"Különbejárátu  szoba  azonnal  kiadó,"

-Öregasszony,  hófehér  hajú,  régimódi  csipkés  fekete ruhában  nézte  a  lányt:

-  Elutazott.  Egy  nap  hazajött  és  csomagolt,azt mondta  megy  valahová,  merre  viszi  útja.

  Kifizette  azért  egész  hónapra,  Nagyon  rendes,  derék  ember.

Finom  úriember.  Most  egy  írnok  lakik  a  szobában  a  rendőrségről,  bizonyos  Kovács  nevezetű. . .Nem   hallotta  már  az  utolsó  szavakat  Edit, lelkében,  jerikóí  falakat  repeszto  harsogással  orditott     az  önvád.  Hát  ez  az! A sors! 

 Az  müve!te,  tudta,  hogy  szereti  Jánost,  szíve  alatti  forró,  kínlódó  szerelemmel.  Szerette  volna  a  kezét  símogatni,  szerette  volna  a  száját  csókolni  és  szerette volna   végígkorbácsolní  szöges,  kínzó  korbáccsal  saját magát ,    hogy  fájjon,  hogy,megszenvedjen -hogy  megbünhödjön.

 Istenem   -  Ez  a  büntetés!  —  súgta.  Azután  könnyes  lett  a  szeme.  Lassan folyt  le két  csepp  kipirult  arcán,  a  térdei  megrogytak,  lebukott a  havas,  hideg  lépcsőre,  a  lelkében  orgonák  szólaltak  meg  és  az  óra  pro  nobist  játszott,  Az   ajkán,  nagyon  csendesen  csak  ennyit  mondott:  Mea  culpa,  mea  culpa.