Ha van még jel
egy kicsi ég, kényszeredet hittel,
fülledt, vészes arcod mit hirdet
kutatlak, téged döbbent szívvel!
S őrületig felforradt lázas percek
a dolgok iszonyú megoldásában
míg vonszolva, tépve, visz lábam
a téli homályos vad éjszakában.
Ujjaim tépem, testem harapom.
már nem találom sehol a helyem,
a rőt sugarak lombjába markolok
és hemperegnék a forró füveken.
Szeretni akarlak,isteni sugallatban
és segítségért ordítok az éjszakában
kiáltani vágynék, de hangom sajog
mint túltöltött korsó, lassan elfulladok.
Egy csupasz szív egész testem, és
minden, minden bennem zsong, remeg
vakon-forrongón, kibírhatatlan szisszenek,
kényszeredve sírok, ugyanakkor nevetek!
Megjegyzések