Egy házasság margójára

Mint két rab kik egymás mellett
sors társak lévén keserű utálat
hagyta nyomát szívben a sajnálat
mint börtön őrt gyűlöljük egymást.

Csüggedve teszed rám érdes kezed
már az sem szeret úgy ahogy érzem,
kínom a te kínod is, egy sivár türelem
mi összeköt két üres rongyos életet.

Szobák ablakai zárva és száll a por
nem jön rád szerelem, sem álom,
csukott szemmel figyeled világod
egyikünk sem győzött ,csak a kor.

Időnként felvillan régi fiatalságunk
finom rózsaszínű bőr rugalmassága ,

a vigasz gyönyörű ,vétek házasságunk
nem szűkséges senki magyarázata.

Mondják hogy ez természetes elem
hosszú évek kimagyarázatlan ténye,
az élet nem áll meg, másul, színesül,
mi rabok lettünk -ketten egyedül..