Mitoszok

 Mit mások mint legendát sejtnek,

Azt vallom én,a hitetlen lány

Hogy hazug-szép mitológiák

Titokban még ma is tetszenek. 

 

A középkorban forrás voltam,

Botjával fúrt a földbe az erdő láza

Patak buggyant a bot nyomába

És szőke sziklákon daloltam.

 

Reggel parázna nimfák jöttek

Lepel suhant, zizzent a lomb

Lepattant egy-két cserfagomb

S habkarjaimban megfürödtek 

 

Szép volt, tündérek énekeltek

Örök melódiák voltak azok,

ragyogtam mint a herceglányok

Kit antik istenek dicsőítettek. 

 

Mióta a nagy világban járok,

Századra száz jött, láncra lánc,

Csobogó bensőm csupa sánc

Szívemben torlasz, ördög-árok.

 

Betömhetik a régi kutakat,

Meredhet sok büszke sziklagát

erős a forrás túl töri magát

s csobogva vág vad vízi utat.

 

Jöhet útvesztő hegybarázda,

Malária, sárgaság,vagy halál

A vízár mindig új ösvényt talál

Mert törhetetlen az erdő varázsa.