Csókok

 Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt

Amikor szólna, hangtalan reszket

Szomorú, sápadt.

 

Búcsúzó, könnyes tavaszi éjjel

Pirosan izzó csók lángolt rajta,

Szerelmes kéjjel.

 

Rég elfeledte, rég megtagadta

Mérgező, édes, megölő csókját

Az, aki adta.

 

Én is feledném, én is tagadnám 

Ó, azt a csókot vissza is kérném

Vissza is adnám!

 

De soha többé, már soha többé

Utamba nem jő . . . Kerül már engem

Mindig, örökké 

 

Hideg az ajkam, névtelen, bágyadt

Koldus betegje annak a csóknak

Annak a vágynak.

 

 S gyötrődve értem, híven halálig

Egy bús, forró száj én beteg ajkam

Csókjára vágyik