A múltamon túl----Wilhelem

Ifjú világom tiszta horizontjában
belefér ifjúságom szinte egészen,
napot fogtam varázsszavakkal,
színes szivárványokon ballagtam.

Számláltam hársfaleveleket,
melyeken átszűrődött a fény,
harmatos, kemény virradásokon
vöröses démonokat kergettem.

Voltam szerelmet táncoló kedély,
csókokat osztottam édes kéjjel,
voltam érző barát szívvel, lélekkel,
s kacagó leány tiszta érzelmekkel.

Szerelem is ért tengerpart homokján,
arany csillagokat hagyott nyomomban,
testem finom illatával kergetőztem,
s Ámort lőttem vígan saját nyilával.

Ma már takarodót fúj a szél felém
kékes, vöröses páradús estéken,
s a fagyott, fekete, szárnyas árnyaktól
láncokba ütközik minden lépésem.

Ma már csak nehezülnek terhek rajtam,
csupa ferde rímekben találgatom,
miért változik a világ mindennapja,
és örülök egy-két kedves barátnak.

Mégis keményen állok a Hold alatt,
ifjúságom boldogan hozzám ragadt,
csókos vígságom bizsergése matat
a szivárványos, sejtelmes ég alatt. [W.b]