Meggondoltan --Wilhelem

Oly csend lett közted s köztem
mint mikor megáll a vonat menet
s a kin kopogott görcsösen
ködös lepedék
s lepergett a kálvárián
s mint aki ködben ténfereg
könny gyűlt szemembe
mint az ellenségek
néztünk egymásra hidegen.
Most sem tudom miért
repdesett a szél lelkedben
s oly kócosra fújta magát
hogy szinte felrobbantotta
tévelygésed zavarát.
Bénára mocorgott bennem kedvem
s lassan szemedet fürkésztem
de réveteg nehéz
ravaszságot véltem dühösen
s tenyeremet a szádra tettem.
Csitt ne most
majd máskor mint holdkórost
simogass és becézz
még forduljunk egyet rosszkedvűen
súlyos lepelben csak sötétség
keringett megdermedten
holott siratni sincs kedvem
a csók nélküli illetlent.
Ha majd múlásba fullad minden
kapukat reteszelünk végre
vaslakattal felszerelten
de a kulcs legyen szívemben.[W.B.]