Távol vagyok tetőled

 Távol  vagyok  tetőled  és  ülök  egyedül

A  tűz  mellett  s  idézem   rossz  sorsom  keserűn

Úgy  tűnik,  mintha  már  is  öreg  volnék  nagyon

A   tél  hava  fejemen  s  Te  holt  vagy,  angyalom

 Emlékek  lepkeraja  a  lelkemre  repü

s  ezer  régvolt  semmiség  a  múltból  felmerül

ráver  jeges  ujjával  a  szél  az  ablakomra

míg  lelkem  édes  gondban  a  mese  szálát  fonja

S  akkor  sűrű  ködökből,  ím,  kiválsz  hirtelen.

könnyes  szemed  ragyog  és  ujjaid  hidegen

s  a  két  karod  nyakamon  sokáig  ott  hagyod

,és  mintha  szólna  szád  is,  de  kél  csak  sóhajod

És  én  magamhoz  vonlak  szépséges  kedvesül

,És  árva  életünk  így  csókokban  egyesül

  ..Oh,  be  szegény  a  szóban  a  megemlékezés,

Feledjem  el  örökre  a  percnyi  üdvöt  és

Feledjem,  hogyan  szálltál  újra  ködként  te  el

.e