Itt a helyed
komor bölcsője hangtalan daloknak
zöld fenyvesek, fehér sapkás hegyek,
s a csillagok sehol így nem ragyognak.
Miénk e hely és sok büszke tornya
a bércek égre néző, havas orma,
a vágy, mely tüzes testemben remeg
s barátaink, eme furcsa emberek.
Te csak várj csak nézd e kék eget:
a csillagok még hol ilyen fényesek?
Az éj ily tiszta és oly szép az álom,
mely ránk hull borzongó holdsugáron.
Ne menj,ott más a föld s az emberek:
ott árva leszel és mindig idegen
ott senki így nem vár, így nem szeret...
te csak maradj, maradj mindig velem.
Külön világ ez. Íze nincs a szónak,
a kósza fény s a csend többet beszél,
súlyos az ég, s a nyílt pályán a rétek
fölött örökké muzsikál a szél,maradj itt.
Megjegyzések