Szatira a házasságról

Értéktelen, vak s bárgyú a szerencse
oda hull, hová a sors hajítja,-s a szerencse,
vaknak csak azért, - nem nézi ki merre megy,
bárgyúnak, mert oda esik hova nem kéne.

Szerencsétlen, ki baját nem tudja rejteni:
mint én hitvesemet, kiről beszélnek tettei,
hallgatásom is vád lenne csak rabja vagyok
bár nem ellenségem bármit is kívánhatok.

Csak azt lesem:
mikor kerül az ostoba az ördög poklába
egyre vádol, de barátnőmet a póklábút
annyit zaklatta -míg elkapta tőle az átkot,
így a legjobb barátnőmtől is  elválasztott.

A házasságban és bajban nincs jobb dolog
mintha a férjed otromba, kapzsi, ostoba,
hová taszított engem életem alkonyán?
ki nagyravágyó, bőkezű, értékes adomány.

Erőszakja , sem tekintélye nem értékes,
míg ifjú voltam, erre-arra vinni kértem,
öregségemre viszont könnyen kisemmizett
míg rám ragadt egy méltó férfi vak szeme.

Már nem lesem:
halálát, mert ebben is a  dühös  én leszek,
ha  kedve tartotta sárba rántani kedvemet
kitől semmit se tagadhattak meg az istenek,
hogy mondhatnék az ilyen férjnek- nemet? [W/B/]😀😀😀