Nagyanyám kertje

Körték meg almák, mohos, régi kertben,
most is úgy érnek, mint sok éve régen,
lekaszált fű szaga száll a régi réten,
mint amikor nagyinál gyerekeskedtem.

Nagyi is ott van,  múltam gondos őre,
most is nekem süt, főz a kályha ölében
habár azóta gondtól  még öregebb lett
nekem csak úgy él, s mutat régi időmre.

Itt-ott bizalmas padocskák árnyékán
egy vén kandúr mint mesékben olykor,
egy-egy titkomat őrzi, melyeket  mormol,
titkot, mely itt várt,gyerekként árván.

Jaj, te öreg kert  hol a régi tested
csak pókhálók  csillognak a fákon.
fújnám, de jaj, nincsen semmi álmom
s riasztó hangom a torkomba reked.

Már tudom én, itt volt a meseerdő,

mi nagyimban  él s  biztosra mentem,
hol kapok én még ilyen  hűsítő kertet
ahol álom ölel , oly meleg  ölbe rejtő?


S szívem, melyet  új örömre tártam,
eltorkollt  a csúf szürkületi ködben.
Látom,hiába jöttem a nagyihoz haza
drága nagyi  nélkül a múlt is hazátlan.