Megszakadt szó

 

Már semmi sem ugyanaz, mint rég,

a szó fogytán van benned, felég

hitemben már árva asszony vagyok,

keservemben koldusként dalolok.

Részvéttel adogatsz szánalmat,

valósat, testem izzó terhe alatt

bársonyba bújt víg mosolyomat

sorsnak adod, mi belőled leszakadt.

Már semmi sem ugyanaz, mint rég,

szerelmed szárnyal az élet hűsén,

szikra-darabokra szóródik lüktetve

az elszámolás nagy utolsó ütemén.

Bár szép volt az élet kettes frigyben,

száz ajkú csókjaim kéjes örömében,

úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve

ajkad körül fösvény szerelmedben.

Ma már csak tompa gyertyafények

lángolnak tompán az estben nélküled,

s én hálásan hordom emlékképedet,

légy áldott, magamban benned élek.