Kukoricatörés
Több asszony összegyűlve, beszélgetnek a kapu előtt falusi szokás szerint.
- Tudja, a legfrissebb újságot, Dósáné -kérdezi Klárika a tőszomszédja.
-Az éjjel meghalt a presbiter.
Kár az öregért, nagyon jó ember volt, jószívű, adakozó és vallásos.
Az Isten nyugosztalja. Az Úr is az ilyen jó embereket szólítja magához.
Itt van ez a Balogh Feri korhely, templom helyett inkább a korcsmát járja, úgy megy haza négykézláb, otthon aztán a feleségét szidja és a gyermekeket megveri. A jó Isten mégis ezt hagyja itt. Nem hogy ezt vitte volna el inkább.
-Lelkem Dósáné,még megjavulhat ő is
De tudja meg Klárika ,hogy Benkő András sem volt ám jobb a Deákné vásznánál.
Tudom, már én akkor nagy lány voltam, meg anyámék is egyre sűrűn mondták:
-Ez az András megint verekedett- aztán belekötött Tóth Jánosba . Ej, nem jó vége lesz ám ennek. De egyszer csak megváltozott és nem hallatott magáról. Anyám mondta egy téli este, hogy lett belőle ilyen istenfélő, jámbor ember.
- Úgy volt, hogy egy reggel a Gergely fiával kiment a határba kukoricatörésre.
Úgy aratás után,ősz elején járt az idő, hirtelen beborult és nagy fekete felhő jött Kolozsvár felől.
- Hé, Gergő, eredj csak és a subát tedd a kocsiülés alá, mert mindjárt lesz ám valami, aztán gyere ide gyorsan az eperfa alá. Gergely szaladt, de már akkor ott volt a vihar szaga. A villámok egyre sűrűbben csapkodtak. A lovak ágaskodva horkoltak félelmükben. A fiú már alig volt több, mint hat lépésnyire a kocsitól, amikor irtózatos erővel a lovak közé csapott a villám. Gergely és az egyik ló elbukott, a másik fékét elszakítva rohant a falu irányába. Az apa a fa alól csak néz, a fiú s a ló is elbukik- majd elordítja magát Gergő, de hangját túlharsogják a villámok és a mennydörgések pokoli zaja.
S mikor szavára nem jött válasz, valami nyugtalanság vett rajta erőt és szaladt a fia felé. Ott fekszik viaszsárga arccal, szederjes színű ajakkal fia, egyetlen sarja családjának. Oda megy, durva kezét végighúzza fia homlokán.
- Fiam, Gergely fiam, mi van veled? A fiú nem szól egy szót sem, csak nyögve, lassan, vontatottan lélegzik.
- Még él, hiszen lélegzik - kiált az apa. Rémülten leborul fia mellé és imádkozik.
- Istenem, tégy velem csodát. Nem emlegetem többé káromlásra neved, istenfélő, jámbor ember leszek s kocsma helyett házadba fogok járni.
Bocsáss meg nekem, bűnösnek, vagy csinálj velem, amit akarsz, csak a fiamat, csak a fiamat, őt hagyd meg nekem.
Közben nagy cseppekben megered az eső és dőlt a földre, mintha kannával öntötték volna fent. Az apa csak ott térdel, imádkozik összekulcsolt kezekkel a zuhogó záporban. A fia ott fekszik mellette, a hűs zápor csapkodja arcát.
Gergely lassan kinyitja fekete szemét s apjára néz hosszan, bámulja imádkozó apját, majd alig hallható hangon megszólítja:
-Apám, édesapám.
-Az apa megrázkódik a hangra, megöleli és megcsókolja fiát s ölbe kapja s szalad vele a falu irányába. András egészen megváltozott, kocsma helyett a templomba ment s imával kezdte a napi munkát s volt is Isten áldása munkáján. |
-Jaj, lelkem de én már megyek is, mert az ebéd még otthon nincs sehogy, én meg elbeszélem itt a sok időt. Majd ha ráér, jöjjön át, mondok az öregről mást is. Isten áldja meg Klárika.
- Tudja, a legfrissebb újságot, Dósáné -kérdezi Klárika a tőszomszédja.
-Az éjjel meghalt a presbiter.
Kár az öregért, nagyon jó ember volt, jószívű, adakozó és vallásos.
Az Isten nyugosztalja. Az Úr is az ilyen jó embereket szólítja magához.
Itt van ez a Balogh Feri korhely, templom helyett inkább a korcsmát járja, úgy megy haza négykézláb, otthon aztán a feleségét szidja és a gyermekeket megveri. A jó Isten mégis ezt hagyja itt. Nem hogy ezt vitte volna el inkább.
-Lelkem Dósáné,még megjavulhat ő is
De tudja meg Klárika ,hogy Benkő András sem volt ám jobb a Deákné vásznánál.
Tudom, már én akkor nagy lány voltam, meg anyámék is egyre sűrűn mondták:
-Ez az András megint verekedett- aztán belekötött Tóth Jánosba . Ej, nem jó vége lesz ám ennek. De egyszer csak megváltozott és nem hallatott magáról. Anyám mondta egy téli este, hogy lett belőle ilyen istenfélő, jámbor ember.
- Úgy volt, hogy egy reggel a Gergely fiával kiment a határba kukoricatörésre.
Úgy aratás után,ősz elején járt az idő, hirtelen beborult és nagy fekete felhő jött Kolozsvár felől.
- Hé, Gergő, eredj csak és a subát tedd a kocsiülés alá, mert mindjárt lesz ám valami, aztán gyere ide gyorsan az eperfa alá. Gergely szaladt, de már akkor ott volt a vihar szaga. A villámok egyre sűrűbben csapkodtak. A lovak ágaskodva horkoltak félelmükben. A fiú már alig volt több, mint hat lépésnyire a kocsitól, amikor irtózatos erővel a lovak közé csapott a villám. Gergely és az egyik ló elbukott, a másik fékét elszakítva rohant a falu irányába. Az apa a fa alól csak néz, a fiú s a ló is elbukik- majd elordítja magát Gergő, de hangját túlharsogják a villámok és a mennydörgések pokoli zaja.
S mikor szavára nem jött válasz, valami nyugtalanság vett rajta erőt és szaladt a fia felé. Ott fekszik viaszsárga arccal, szederjes színű ajakkal fia, egyetlen sarja családjának. Oda megy, durva kezét végighúzza fia homlokán.
- Fiam, Gergely fiam, mi van veled? A fiú nem szól egy szót sem, csak nyögve, lassan, vontatottan lélegzik.
- Még él, hiszen lélegzik - kiált az apa. Rémülten leborul fia mellé és imádkozik.
- Istenem, tégy velem csodát. Nem emlegetem többé káromlásra neved, istenfélő, jámbor ember leszek s kocsma helyett házadba fogok járni.
Bocsáss meg nekem, bűnösnek, vagy csinálj velem, amit akarsz, csak a fiamat, csak a fiamat, őt hagyd meg nekem.
Közben nagy cseppekben megered az eső és dőlt a földre, mintha kannával öntötték volna fent. Az apa csak ott térdel, imádkozik összekulcsolt kezekkel a zuhogó záporban. A fia ott fekszik mellette, a hűs zápor csapkodja arcát.
Gergely lassan kinyitja fekete szemét s apjára néz hosszan, bámulja imádkozó apját, majd alig hallható hangon megszólítja:
-Apám, édesapám.
-Az apa megrázkódik a hangra, megöleli és megcsókolja fiát s ölbe kapja s szalad vele a falu irányába. András egészen megváltozott, kocsma helyett a templomba ment s imával kezdte a napi munkát s volt is Isten áldása munkáján. |
-Jaj, lelkem de én már megyek is, mert az ebéd még otthon nincs sehogy, én meg elbeszélem itt a sok időt. Majd ha ráér, jöjjön át, mondok az öregről mást is. Isten áldja meg Klárika.
Megjegyzések