Csak egy éj

Egy nap: és arcod tova már
gyorsan  illant ma s tegnap közt,
az éj már,  két-part levők közt
az éj, te bús,te bús éji halál. 

És hogy nem vagy, oly hirtelen,
még kezed melege kezemben,
s fájó  szívemben  szét özönlött
lényed: s  csak lélek, mi itt velem.

Kezem még  keres, testem  fülel
lehet egy-két  szót  még elérhet
belőled, s egy hangot is amit
az éjszaka harca így ragadott  el.

De csak a lelked néz farkasszemet
amelyben, valahol a mélyben,régen
ott ül, mit szeretek s hiába nézem
nem hatolhatok át  szemfedélen.

S ebből a  csendből nem üzenhetek
hogy a légen, s földön, oda futna  át
lényem- s az  éj-s  az éj,a  téri- határ
szenvedésén túl, csak veled lehetek.