Kék kalap
— Szerencséd volt azzal, hogy Makrának négy szíve volt — jegyezte meg Tóth.
- Ha beletalál a színedbe, vége a volátnak. Nekem nem volt coeur-öm
- Nekem se.- Toldotta meg meg Viktor
Árkosi felemelte poharát, kicsit mosolygott és heccelődve szólt:
- Játszani kell tudni.
Az udvaron csengő gyerekhangok szelték át a csendet.
- A rektor felesége volt, neki van kék kalapja.
- Hát a doktorék kisasszonyának?
- Az nem mászkál ilyenkor a füzes felé, a Palit tanítja.
- De mégsem lehet a rektorné ,- tiltakozott egy szelid gyermekhang
- neki ura van s az ilyen csak avval bújik össze.
- Nagy marha vagy te, összebújik addig, amíg meg nem szeret valaki mást.
- Nem hiszem, - hüledezett a másik.
- Olyan sokáig tartották öszsze a szájukat, hogy azt hittem összeragadtak. Hogy nem utálják egymás szájában turkálni. Kovács tanító úr pláné dohányzik is. Olyan feketéket köp néha az iskola udvarán, mint a sár. Az a finom asszony biztosan utálná az ilyet.
- Nagy buta vagy te ahhoz. Hát ez a szerelem, összedugják egymás pofáját és azt mondják, hogy cupp-cupp és más ehhez hasonló butaságokat mondanak, amiért a rektor megverne téged is engem is. És biztosan megverné a feleségét is, ha tudná. De az asszonynak van esze. Titokban csinálja az ilyesmit, hogy senki meg ne lássa.
- De hiszen ez gyalázatos dolog.
- Nevetni való.
Árkosi kezében megállt a pohár, ádámcsutkája fennakadt, mint a csatornába dobott gummilabda. Szeme ártatlan butaságban révedt. Letette poharát, de alsó ajka dermedten fittyent le. A kártyások meredten bámultak rá. Végre Viktor összeszedte magát, felugrott, az udvarra sietett és fülön fogta a diskuráló gyerekeket.
- Miféle butaságot fecsegtek itt össze-vissza?
Árkosi is az udvarra támolygott. Megismerte a két gyereket. Biró Pista és Bartha Zolti. Biró valamelyik árendás béres gyereke volt. Domború homlokú, okos. Első tanuló a hatodikban. Dióbarna szeme riadtan pislogott a rektorra. Balogh a gazdasági főnök fiacskája volt. Ártatlan anyás fiúcska. Szőke. Ha nem gazdasági tiszt fia, múlt év végén el kellett volna buktatni. „De nagyon jó magaviseletű" szokta mondani az apának, mikor gyermeke után érdeklődik „valóban példás magaviseletű". Egyéb jót semmi képen nem tudott elmondani Bartha Zoltiról, mert az angyallelkű gyermek buta volt a szó szoros értelmében.
De most úgy csillogott előtte az aranyszőke fej, mint maga a megkoronázott tudás.
Szinte esedezve kérdezte:
- A doktorék kisasszonya volt, úgye fiam?
- Persze, hogy az volt, rektor úr kérem - dadogta Zolti. Tóth Imre fenyegetőleg közeledett Biró felé. -Akkor mit járatod a szádat cigányfajzat?
- Kek kalapja volt kéremszépen,- hebegett Biró. Szinte elájult az ijedségtől.
- Adok én neked kék kalapot.
Sapkát kapsz..,-förmedt rá Árkosi.
Nyakon legyintette és félrelökte.
- Holnap jelentkezel hittan után. Gazember. Biró zokogott.
- Én nem hazudok, kérem szépen. Én láttam, amit láttam... én nem vagyok vak
- Kovács tanítót Bartha is felismerte .. .
Árkosi ismét ütésre emelte a kezét. Biró elhűlve húzódott össze.
- De lehet kérem, hogy rosszul láttam... Bocsássanak meg. Viktor megsajnálta.
-Hagyjuk a fenébe - mondta - inkább folytassuk a játékot. Marton is megjelent.
Ferdén sandított a vég jelenetre. Rekedten kiáltotta:
- Nem vagytok az iskolában... Mi lesz azzal a játékkal? Játszottak tovább. Árkosi nyert. Rosszkedve elillant.
Az anghelus ütemeire lépdelt hazafelé és a legkisebb gyanút is kiirtotta magából. Vacsora előtt a az ujsagot böngészte s mikor belevágott a rostélyosba csak azért terelte erre a szót, hogy valami kedvességet hámozzon ki belőle hála képen a jó vacsoráért.
- Hol jártál ma délután fiam?
- A gátnál voltam Ibolyával.
Fürödtünk
- Persze, persze...
- Miért kérded?
- Hát csak kérdem.
Hallottad?- Felnevetett, letette az evőeszközöket és hozzá akart fogni az elbeszéléshez, hogy két tanítványa a doktorgyerekek nevelőnőjét csókolózni látta ma délután Kováccsal, de közben meglátta a díványon felesége kék szalma kalapját. Egy pillanatra elöntötte a vér. Vizsgálódva nézett végig az asszonyon
Elnémult.
- Mit akartál mondani?
- Semmit.
Az asszony idegesen tört a kenyérből, golyócskát gyúrt belőle. Ujjai reszkettek.
Árkosi a szemébe nézett.
- Hol voltál ma délután?
Az asszony nyelt.
- Meg vagy bolondulva? Mondtam már egyszer. A gátnál... A férj felállt, kezébe vette a kalapot és nyomatékosan kérdezte:
-Ez a kalap volt rajtad?
- Mi akar ez lenni??
Vallatás?
Az asszony hangja tremolázva sivitott.
-Hol vetted?
- Pesten vettem. Eddig nem értél rá érdeklődni utána. Ha tudni akarod, már két hete hordom.
- A doktorék kisasszonyának is ilyen kalapja van?
— Mit tudom én,- kiáltott a feleség, - én nem tartom számon az ilyesmit. Talán figyelted a kisasszonyt? Úgy tetszik a kisasszony?
A felesége kalapját is csak akkor veszi észre, ha az övét már alaposan szemügyre vette?
Árkosi elnevette magát. A feleségét nézte, amint idegesen és haragosan ragyog rá. „Szép asszony, nagyon szép asszony." Már egészen biztos volt abban, hogy ártatlan. Árkosiné azonban egyre idegesebb lett. Valami felvillant benne. Elővette élesebbik eszét.
— Csakugyan, mintha a kisasszonynak is kék kalapja lenne. De miért érdekel ez téged?
Árkosi hahotázni kezdett.
-Ma délután látták a fűzesnél csókolózni Kovács Gyurkával. Egészen szemérmetlenül ölelkeztek. Csak azért mondom, mert jó lesz, ha ezek után ezt a kék kalapot sutba dobod egy időre.
Nem szeretném, ha összetévesztenék s a falu szájára kerülne. Árkosiné szája tágranyilt.
Elsápadt.
- Két kölyök látta őket - tette hozzá Árkosi.
- Hallatlan...
- A fűzesnél.
- Hallatlan .. . - Ragyogó nappal. Ehhez egy kis szemérmetlenség is kell..
- Azért mondom, mert Kovács maga körül is szívesen forgolódik..
- Azonnal kiadom az útját.
- Azért nem kell. Kedves fiú. Szeretik egymást... Az asszony megrettent. Szeretik egymást. Kovács és a fiatal tanítónő, a doktoréknál... Kerek kék szemek .. . Szőke haj.. . Fiatal szájak .. . hamvasság. Árkosi visszaült az asztalhoz, farkasétvággyal evett. Vacsora után megcsókolta az asszonyt és ismét az újság fölé hajolt.
Az évzáró ünnepélyen a káplán beszélt először. Megható mondatokban biztatta a gyerekeket, hogy szeressék a hazát. Biró Pista nem igen figyelt oda. Az elmúlt napok borzalma keringett benne. Félt. A rektorra pislantott, aki erosen izzadt a pap mögött. Mellette Tóth István vitorlagallérja fehérlett. Időközben Kovács tanító fénylő frizuráját figyelte, melyről brillantin illat szállt és összekeveredett a falusi lánykák kezében fonnyadó rezeda és viola szagával. Az iskolásokkal szemben székeken ültek a meghívott előkelőségek s a falusi úriasszonyok. A főhelyen megpillantotta a grófot. Mereven nézte a káplánt és változatlan egyenletességgel biccentett minden egyes mondatára. Mellette a kegyelmes asszony ült. Kezével tölcsért csinált a füléhez. Ügy hallgatta Schülle Istvánnak a kerület követének közölnivalóit. Igen alázatosan s a sok izzadságtól egészen elnyűve szorongott a főúri házaspár mögött a gazdasági tisztikar. Távolabb a jegyző, az orvos, a patikus, a postamester és a tanyai bérlők. Kissé rézsut asszonyok ültek. Finom ruhájuk a szivárvány minden színében rikitott. Biró úgy találta, hogy ennél nagyszerűbbet még képeslapokon sem látni. A főjegyzőné selyemruhája olyan volt, mint az ég, a doktorné kalapján fényes tollú madár, a rektorné ruhája mint a tűz. A kalapja is piros..
Taps. Rövid és lanyha. Balogh Zolti szavalata következett. Biró Pistának kellett volna szavalni, de az utolsó napokban elvették tőle a verset és Zoltinak adták.
„Tiéd vagyok .. . Tiéd hazám ... " kezdte Zolti a verset, de nem tudta tovább mondani. Háromszor elismételte, hogy „e szív s e lélek", elnémult és édesanyjához rohant nagy sírások közepette.
A Boldogasszony anyánkat énekelték. Aztán a himnuszt. Az ünnepség véget ért.
Az évzáró után villásreggelire terítettek Láng Antalnál a gazdasági főfelügyelőnél. A buffet költségét a gróf fedezte s rövid időre ő is megjelent a meghívottak közt. Ez volt az ő kegyúri gesztusának legfőbb demokratikus vonása. Tisztelgett az egyház és iskola képviselői előtt, kezet szorított a községi elöljárókkal, aztán autóra ült, ásításokkal, s az arcába vágódó szellővel szellőztette ki magából a leereszkedéssel járó kellemetlenségeket. A grófné, ki nagylelkű fáradozásai közepette kórházakban és nyomortanyákon is megfordult már, aránylag nagyobb lelkierővel viselte el ezeket az izzadságszagú ünnepségeket. Az oktatói kar és a falusi bürokrácia tagjai azonban heteken át ennek a találkozónak hatása alatt állottak. Ha a gróf valami cinikus megjegyzést . talált tenni a felszolgált sörre, jajj volt a falu korcsmárosainak. Csak a ruházkodásban nem tudta senki utánozni a nagyasszonyt. Olyan volt, mint valami apáca. Fekete ruhát hordott, főkötőjéről fekete fátyol omlott alá. Hét éve eltemetett fiacskáját gyászolta s ez a gyász oly hatást váltott ki, hogy véteknek tartotta volna bárki vidám társalgást inszcenálni előtte.
Árkosi áhitattal csókolta meg a grófné fekete cérna keztyüjét.
- A feleségét sehol sem látom - szólt a grófné. Szelíden mosolygott.
- Szép asszony. Margitnak hívják ugye?
- Igenis kegyelmes asszonyom.
- Zavartan nézett körül. A feleségét nem látta. A jegyzőné segítségére sietett.
- Azt hiszem hazament az ünnepség után. Talán át akar öltözködni. Az asszonyok körülvették a főúri asszonyt. Nagyon kedves és nagyon együgyű epizódokat meséltek el gyermekeiről s a jóságos dáma biccentett, mosolygott, kérdezősködött. A gróf körül is gyűrű fonódott. Gazdasági és politikai kérdések vetődtek fel. A falu ura nagyon fáradozott, hogy okos, mérsékelt és fölényes maradhasson. De unta a témát s mikor megpillantotta a rektor tanítót, kedélyesen szorította meg a kezét.
- Hát a szép asszonykát hol hagyta, rektor úr?
- Azonnal utána nézek, kegyelmes uram..-hebegte s mert zavarának csillapítására nem talált alkalmasabbat, felemelte a söröspoharát.
- Kegyelmes urunk és asszonyunk egészségére= mondta és fenékig ürítette. Az éljenzések és pohárcsillogások közepette kisurrant. Az asszony után.
„Roppant nagy tiszteletlenség, - gondolta útközben, - hazamegy átöltözködni.
Ilyenkor. Mindenkinek jó volt az ünnepségen viselt ruha, csak neki nem. Csak neki kell páváskodni. Igaz, hogy sokat ad az ilyesmire. Tiszta asszony. Még hazulról hozta ezt a kényeskedést..
A főszámvevő lánya... Lám a kegyelmes úrék is mindjárt utána érdeklődnek.
Kiemelkedik ezek közül a falusi asszonyok közül, az az egy bizonyos. De megtörténhetik, hogy mire odaérünk, a grófék már nem lesznek ott. Múlt évben is főkép az ő kedvéért maradtak. Nőegyleti dolgokról beszélt vele a grófné. Szegény gyermekek ruháztatása, ingyen ebéd télire a falusiaknak... Továbbtaníttatás. Ebben az évben is.. . Arról a Biróróll persze most szó sem lehet... de talán Szabó Dani... Szorgalmas gyerek .. . még viheti valamire.
Befordult a kapun. Puha, sárga homokban lépdelt, melyet előzőnap hozatott a virágágyasak ösvényeire. Nagyon szerette a házát. Most is, hogy sietős dolga volt, most is megállt egy percre. Szeretettel nézegette a rózsafákat és a kerítés mellett pirosló és kéklő luxokat. Az ösvényen kavicsot látott. Lehajolt, felemelte, egy pillanatig habozott, hogy eldobja-e, végre zsebre vágta a kövecskét, hogy majd az uccán elhányja valamerre. Az üveges veranda ablakai nyitva állottak. A nap szabadon tűzött be. Amióta beálltak a meleg idők a verandán ebédeltek. Kissé bosszúsan gondolt arra, hogy meg kellene pirongatnia a lányt és rendelkezni gyorsan, hogy húzza le a függönyöket, de elfogta a tevékenység, széket tolt a veranda elé és a függönyzsinor után kapott.
.. Közben bepillantott, hátha még innen bekiálthat az asszonynak, hogy siessen és megspórolja a kerülőt a bejáratig. Az asszonyt elképesztő helyzetben találta. A piros divánon ült félig megdőlve, nyitott szájjal, hunyt szemmel. Lábát, melyen nem volt sem harisnya, sem cipő, rángatózva tornáztatta a levegőben.
Egy férfi hajolt föléje. Csókolóztak, Mindketten borzasak voltak s egymás arcába benyomult orrlikaikon át sivítve szuszogtak. Öt nem is vették észre. A hosszú, halk csók azonban egyszerre megszakadt s cuppanva ketté vált a szájuk. Egymásra mosolyogtak.
Árkosi megingott kissé. Az ablakpárkányba kapaszkodott. „Tehát igaz mégis. Kovács és az ő felesége..
Nyakán fojtó sebességgel lüktetett a vér, ájulás környékezte, mikor végre kinyögte:
- Margit.
A szerelmesek szétbomlottak s mindegyik a haját kezdte idegességében rendezgetni, mintha ezen kívül minden rendben lett volna.
Kovács felpattant, villámgyorsan nyitotta ki az ajtót és eltűnt. Margit csalódással meredt utána, de az ablakon át rámeredő fej mintha az eszét vette volna.
- Mit akarsz? - visította. Felállt s ahogy ott mezitlábosan kombinéban szorongott, igazán szánalmas látványt nyújtott.
Árkosi elhűlve nézte.
- Mit csináltál?
Felemelte az öklét és úgy maradt mozdulatlanul. Mintha megmerevedett volna.
-Csak csókolóztunk.
Bizony Isten csak csókolóztunk..
-Szép dolog - lihegett a férj- csak csókolóztak. Hát ez kosztüm? Bestia!
- Meleg volt... levetettem a ruhát...
- Elszörnyedve nézett az urára. Berohant a hálószobába. Magára zárta az ajtót. Árkosi erőtlenül lépett. A mérge határtalan fáradságba oszlott el.. . Leült. Gépiesen betűzte a kerti asztalon lévő napilap egyik hirdetését.
Megcsalt" — morogta szédelegve.
- Méltatlan ahhoz, hogy az én nevemet viselje
- Meleg volt, azért vetkezett le.. . Bizony isten, csak csókolóztunk, bizony isten, csak csókolóztunk...
A szép Árkosiné... levetkezett .. . Halántékán duzzadtan kígyózott az ér. Homlokát izzadság lepte be. Letörölte. Felállt és elindult. Nem keresett árnyékot. A kocsiúton ment a napsugarak tüze alatt, porfellegből porfellegbe, míg elhagyta a házakat s az országút egyedül uralkodott, mint az önmagába visszatérő végtelenség. A diákkora jutott eszébe. Harmadéves képzős volt. Levél jött: az édesanyja nagyon beteg. Hazautazott. Eltemette. Apja három évvel előbb halt meg. Azért is ment képzőbe, hogy hamarabb az édesanyja mellé állhasson... „Árvaság"- mondta igen halkan; „árvaság."
Letért az országútról s a végtelenül hosszú dűlőúton jegenyesor árnyékában ment tovább. Az útnak vége lett s eléje állt az erdő. Egy darabig az erdőszélén ballagott. Kiválasztott egy óriási tölgyet. Leült és gondolkozni próbált.
A mátkasága jutott eszébe. Sárdy főszolgabíró két évi udvarlás után ott hagyta Margitot. Akkor kellett valaki.
Férjhez kellett adni. Ott volt ő. Hát élvette. Nem volt rossz asszony. Igaz, hogy eleinte sokat sirt, sohasem mondta, hogy szereti őt, s ha az Isten nem adott gyereket, az az ő dolga. De sohasem hitte volna, hogy valaha megcsalja. És épen Kováccsal. Hisz Kovács is olyan, mint ő. Iskolaszagú, csiszolatlan, ő is abba az osztályba sodródott, amely se nem úr, se nem paraszt. Tanító. Falusi tanító... Sohasem szerette őt, most már biztosan tudja.
Hanyattfeküdt. Az égre lesett a lombok közül, a faleveleket bámulta értelmetlenül. Valami megmozdult a lombok között. Közömbösen nézte, de lassan kivette a vonalakat élesen. Emberforma, de jóval kisebb az embernél. Felállt, megkerülte a fát.
Akkor tisztán látta. Biró Pista volt. Valami a szívébe markolt.
- Gyere le, Pista - mondta csendesen.
- Megver a rektor úr -szorongott a gyermek.
- Nem verlek meg. Nyugodtan lejöhetsz. Lassan kúszott le Biró a fáról. Az utolsó ágról lesandított és belekémlelt az Árkosi arcába.
Még sohasem látta tanítóját ennyire elnyűttnek. Leugrott, de a fatörzsnél futásra kész állásba helyezkedett.
- Igazán nem bánt? Árkosi nemet intett fejével. Szótlanul nézte egy darabig, szemei fényesen sugároztak feléje, száját erősen összeszorította.
- Ülj le ide mellém; - szólalt meg végre. Biró bizonytalanul közeledett. Leült.
- Most, hogy elvégezted az iskolát, mit szándékozol csinálni? A gyermek hallgatott.
- Mit akarnak a szüleid? - biztatta tovább.
- Nincsenek szüleim, felelt végre a fiú.
- Árkosi elámult.
-Hát kinél lakol? Nem az apádnál?
- Nem, az a nagyapám. Azt mondta, hogy keres nekem munkát az intézőnél. Ha ügyes leszek, még valamelyik műhelybe is bekerülhetek inasnak.
- Tehát árva vagy. Nem is tudtam .. .
— Igen. Árva vagyok. Árkosi cigarettára gyújtott, az égő gyufát a fűszálak közé tartotta és hallgatta a száraz füvek sercegését.
- Derék fiú vagy te, Pista.
- Hogyan? - a fiú szemei kerekre nyíltak.
- Igazságtalanul kaptál ki. Jól láttál te mindent ott a fűzfánál... A gyerek elakadt. Félni kezdett, hogy ismét elindul a vallatás és a kínzás.
Könnyedén felemelkedett, hogyha megint jön a verés, futni lehessen. A rektor azonban nem nézett rá. Kondor felhőbe nézett. Olyan volt a szeme, mintha üvegből öntötték volna. „Hüjha" elmélkedett Istók, „itt baj lesz. Valamit mondani kellene." Már szólt is volna, de egészen elhűlt. A rektor arcán könnyek ömlöttek végig. Akár a gyermeknek, akit agyonkínoztak. De hirtelen észrevette, hogy nézik, picit elmosolyodott és feléje fordult.
— Igazságtalanul kaptál ki — mondta. Felállt, kézen fogta a gyermeket és elindult vele a falu felé.
Megjegyzések