Az éjszaka dala

Száll a köd a furfang bús vállán,

zúgnak szelek csillogó hárfán,

lenge árnyak zakatoló csendje

szívembe hull, mint eső cseppje.

 

Bordó színű határ függöny szélén

szállnak dús szárnyú aranyörömök,

csak egy határ a csöndben és bánatos

mert  sírok, egyre s hajadba turkálok.

 

 

Az aranynap szárnyaszegetten

ül most árnyként a rengetegben,

helyette a sápadt, morcos Hold

vigyáz, mint egy halál démon.

 

S míg rám borul, a ködös,vad este

a csillagok között ravatal csere,

mint kőarcú szfinxek a sorakozón

merengnek,a láthatatlan gondolaton.

 

Hattyúk hada vonaglik a viharban

különös hintót vonszolnak bátran

a küllőjük különleges csillag sugár

oly könnyen szeli át az Óperenciát.