Ego sum

 Óh  én  vagyok  az  örök  Ember

Bennem  nyilalik  minden  fájdalom

Minden  tüske  csak  engemet  ver

S  az  Elet  súlya  nyugszik  vállamon

Óh  én  vagyok  az  égbenyuló  kérdés.

Az  égostromló  nagy  „M iért?“

Sorsom  csupán  a  gond  s  a  messzenézés

S  a  bánat,  mely  meg-meg  kisért

Óh  én  nem  vagyok  az  örök  Fogadás

Mely  tagadja  az  élet  Istenét

S  kit  mikor  sorsa  le,  porig  aláz

Megtörve  hajtja  földig,  bús fejét.

Óh  én  vagyok  a  sárból gyúrt  Gyarlóság

Ki  önmagával  örök  harcban  áll

S  kiben  a  jóra  volna  hajlandóság

De  mikor  tenne,  érzi,  hogy  csak sár.

De  én  vagyok  az  örök  Bűnbocsánat

Szivárványhid  a  felhős  ég  ivén,

Hot  a  Boldogság  új  életre  támad

S  a  bűnös  lélek csendben elpihen.