Megátkozlak----Vilhelem

O hogy utállak  te fekete temető,
kelleted magad a sok  sírok között
sírjaid közt eltévedt egy  máskor,
minden síron más és más a  dátum.

Pártos földed magába szívta,rég
oszladozó húsban - oszladozó csont,
ravasz gyökereid fonadéka konok
cinkos indáid betakarják  a csontot.

Megátkozlak most,halottak napján
rózsák száradjanak ,pusztuljanak fák,
de bűnök nyoma maradjon csak rajtad
marjon  szét a sok sár  , mint a ronda rák.

Utolsó leszek ki élve  még benézek
kertedbe, rossz álmok kevert hordaléka,
annyian sírnak kik fájva búcsúznak
te pedig vigyorogsz szemed behunyva.

Köröttem ferde árnyak abroncsa,
ők sem védenek, roppant a veszély,
álmom kriptája a tegnapok roncsa,
nem vigasztal a hit-drámai beszéd.

De halottaidban is lásd a ledőlt fát,
holt szirmokban  a virágzó emlékét,
e temetőben  a holt lázadók  szavát,
e versben-siralmat a hit holt vétkét.