Elfújta a szél----wilhelem

Messzire vitte az idő, egy üres végtelenbe
hol ismeretlen az áldás,
morcos arcán keserűen remeg a naplemente 
fáradt arca barázdás.


Az öreg szív ritmusa néha kegyetlen
érzi a dohányzást
völgyeken,hegyeken vágya nyeretlen
szíve egy hangos kiáltás.

Régen van úton az öreg, felette kék az ég
a távolságot siratja ,
az otthonát elhagyta egykoron ,hol gyermeke
s nagy háza visszavárja.

Időnként megtörli arcát ,apró mértékkel
nem ismert jövőért , 
fázósan húzza magára furcsa öltözetét
amit örökölt nemrég .


Kereste boldog ,büszkeségét idegenben
de meddő volt útja 
otthon sem várja semmi álmodó szerencse ,
gyermeke rég elhagyta.


A bús tegnapért pipára gyújt ,megpihenve
magában sír bánata ,
a boldogtalan a jövőért, cserében az öreg
öltönyét a fődre rakja .


Nagy fákat kémleli ,honnan szél fúj testére
fejét a bánat húzza 
szép lassan zsebéből kihúzza a megfont kötelet
s magát felakasztja.