Búcsú

Ki mindig melegségre vágyik

Nem juthat el, csak a magányig

Barátja nincs. S ha van, felejti

Hogy lelkük mélyén csoda telt ki.

 

Bolyong utcákon, erre arra

És egyre kínzottabb az arca,

Aki szerette nem csodálja,

Aki gyűlölte most se szánja.

 

Irigye így lesz minden csóknak

Szerelemben elcsattanónak.

Jégszigetet épít magának

Páncélja az elpusztult vágyak.

 

Az alkotásba kedve nincsen

Mélázik vesztett tiszta kincsen

S míg végső perce csendben eljön

Elborong minden őszi felhőn.